Az első Boeing 777-es 2005-ben csatlakozott a flottához, és kiválóan teljesít a fuvarozó nemzetközi úthálózatán, valamint nagy népszerűségnek örvend az utasok körében is. – számolt be Norm Thompson a cég szóvivője.

Ezért is látták szükségesnek a repülőgépek belső felújítását, hiszen az elmúlt három év során leszállított, Boeing 777-300ER-ek, illetve a 2014-ben érkező Boeing 787 Dreamlinerek már egy modernebb arculatot képviselnek.

A 304 utas szállítására alkalmas gépek belső renoválása a tervek szerint 2014 második negyedévében kezdődik, és az azt követő 12 hónapban az összes gépet felszerelik a legújabb technikával, illetve ülésekkel. A fedélzeti szórakoztató rendszert egyébként a japán Panasonic cégtől rendelte meg a légitársaság. Ez az új rendszer – melynek az első vásárlója lesz az Air New Zealand, a „Panasonic eXlite” fantázianevet kapta. Az új, nagy felbontású, kapacitív érintőképernyős kijelzők minden ülésre fel lesznek szerelve, továbbá az új dizájn, és a jobb minőségű anyagok használata jelentős súlycsökkenést eredményez a fuvarozó számára.

Az új „Business Premier” ülések teljesen meg fognak egyezni a flottában szolgálatot teljesítő Boeing 777-300ER-ével, valamint a „premium economy”, és az „economy” osztály ülései is teljesen le lesznek cserélve. A kényelemes utazás nagyon fontos szempont a légitársaság számára, így nem is csoda, ha már a „premium economy” osztályon is ez a cég volt az első, aki „lie-flat”, azaz teljes mértékben vízszintes pozícióba állítható „skycouch” fantázianevet viselő üléseket megrendelte a gépeire.

A légitársaság Aucklandi szerelőbázisán történő belső felújításon áteső repülőgépek valamennyien meg fogják kapni a légitársaság új festését, melyről már korábban beszámoltunk.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szóvivő hozzátette, hogy az arculatfrissítés, és a repülőgépek felújítása által szeretne a cég egy modern, fiatal repülőgépflottával üzemelni, a legmagasabb szintű kiszolgálást biztosítva gépeik fedélzetén.


Air New Zealand Boeing 787-9 rendering (kattints a nagyobb felbontásért)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!