Napi cikkek: 2018.03.13.

Elutasította az Air France a dolgozók kérését, újra sztrájkveszély van a cégnél

Hivatalosan is elutasította az Air France menedzsmentje a dolgozók által kért 6 százalékos béremelési javaslatot, ezzel újabb sztrájkveszély alakult ki a légitársaságnál. A szakszervezetek csütörtökön dönthetnek arról, hogy megtartják-e a kétnapos munkabeszüntetés.

Airbus vs Boeing – Több Airbus fogyott, több Boeinget gyártottak

Az eladásokon még érződik az év eleje, ebben a csendes vízben most az Airbus tudott több hullámot vetni, a Boeingnél viszont - mint mindig - jobban ment a gépátadás.

Lerántotta a leplet a Boeing a tervezett „797”-esről

Nyilvánosságra került a hivatalos koncepciórajz a Boeing tervezett új közepes méretű típusáról, a gép leginkább egy 767-esre emlékeztet. A Lufthansa vezetője közölte, hogy vizsgálják az elképzelést, a United szerint viszont nem lesz meg időben az új Boeing, ezért az Airbusnál is körülnéz.

Húsz százalékkal növeli budapesti kapacitásait a Finnair

Éves szinten húsz százalékkal növeli budapesti kapacitásait a Finnair azzal, hogy hogy a nyári menetrendi időszakban elindít egy harmadik napi járatot is. Ez leginkább az Észak-Amerikába és a skandináv térségbe tartóknak jó hír.

34 utas rossz gépre szállt fel Svédországban

Harmincnégy utas rossz gépre szállt fel Svédországban, a NextJet Canadair CRJ-200-asa ugyanis Sundsvalból nem délre, Götbeorgba, hanem északra, Luleába ment.

Életbe lépett az USA és Brazília között a Nyitott Égbolt megállapodás

Az Azul Airlines a Uniteddel szövetkezne, hogy a két ország között közlekedő járatok piacát uralni tudja.

Kanada-Európa járatokat indítana a Norwegian

Már az idén nyáron elindítaná járatait a norvég diszkont Európa és Kanada között, derül ki az amerikai ország hatóságaihoz benyújtott kérelemből.

Óriási bővülés a Wizz Airnél: 21 új gép, 70 új útvonal 17 hét alatt

A következő 17 hét során 21 új gép érkezik a WIZZ bázisaira Európa-szerte, 70 új útvonalat és heti 700 új indulást támogatva. A Budapesten állomásozó gépek száma egy új Airbus A320-assal 11-re bővül.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.
Hirdetés
Translate »