A csütörtökön megtalált, repülési adatokat rögzítő fekete doboz (DFDR) adatainak első értékelése szerint is szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést a Germanwings német légitársaság gépének másodpilótája múlt héten az Alpokban – közölte pénteken a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA).

A katasztrófa helyszínén csütörtökön megtalált adathordozó információinak első elemzése alapján megállapítható, hogy „a pilótafülkében tartózkodó pilóta beprogramozta a robotpilótát arra, hogy kezdjen süllyedést 100 láb (30 méteres) magasságig, majd a süllyedés folyamán a pilóta többször is módosította a robotpilóta beállítását annak érdekében, hogy gyorsítsa a süllyedő repülőgép sebességét” – olvasható a BEA közleményében.

A hatóság tovább részleteket nem közölt, de jelezte: folytatódik a második doboz adatainak kiértékelése „a repülés pontos és tényszerű lefolyásának megállapítása érdekében”.

A pilótafülkében elhangzott kommunikációt és egyéb hangokat rögzítő készüléket (CVR), már a szerencsétlenség napján megtalálták a katasztrófa helyszínén. A vizsgálatot vezető marseille-i ügyészség szerint a felvételekből az tűnt ki, hogy a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Eljárás indulhat a Lufthansa ellen Franciaországban

Eljárás indulhat Franciaországban a lezuhant Germanwings-gép ügyében a légitársaság és az anyavállalata, a Lufthansa ellen – írta a Focus című német hírmagazin. A lap online kiadásában pénteken megjelent beszámoló szerint a német szabályozással ellentétben a francia büntetőjog lehetőséget ad arra, hogy eljárás alá vonják a két légitársaságot, és a francia hatóságok fontolgatják, hogy megteszik a lépést.

„Ez biztosan meg is történik majd” – válaszolta a lap megkeresésére a katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyész, Brice Robin irodája. A Focus szerint Németországban egyre hangosabb a bírálat a pilótajelölteknek előírt pszichológiai alkalmassági vizsgálattal szemben. A német repülési és űrkutatási központ (DLR) nevű, állami fenntartású kutatóintézet által kidolgozott vizsgálatra, az úgynevezett DLR-tesztre a jelentkezők rendszerint előkészítő szemináriumokon készülnek fel, amelyeken megtanulják, hogy miként állítsák be személyiségüket úgy, hogy megfeleljenek a vizsgán.

Az egyebek között szerepjátékokból és interjúkból álló vizsgálat így nem ér semmit – mondta a lapnak egy tapasztalt pilótakiképző, Michael Hanke, aki szerint a jelentkezők nagy részét pszichológusok készítik fel jó pénzért a tesztre, amely ennélfogva csupán „pszichológus küzdelme pszichológussal”, és nem pályaalkalmassági vizsgálat.

A Der Spiegel című hírmagazin – a szombaton megjelenő számából az online kiadásban előzetesen közölt – beszámolója szerint megtudta, hogy a Germanwings-gép másodpilótája a katasztrófa előtti időszakban legkevesebb öt szakorvossal, ideggyógyászokkal és pszichiáterekkel konzultált lelki panaszairól. Az ügyben a francia hatóságok felkérésére eljáró düsseldorfi ügyészség megállapításai alapján a másodpilóta, Andreas Lubitz mindent megtett azért, hogy kigyógyuljon pszichés bajaiból, ugyanakkor valószínűleg igyekezett elkerülni, hogy bármely szakorvos pontos képet alkosson depresszív időszakainak gyakoriságáról, időtartamáról és súlyosságáról – írta a Der Spiegel.

A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban.

A repülési adatokat rögzítő második fekete dobozt (D.F.D.R. Digital Flight Data Recorder) több mint egy hétig tartó intenzív keresés után csütörtök délután találta meg egy csendőrnő a szerencsétlenség helyszínén, a földbe fúródva.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!