A Boeing az árkülönbségből fakadó hátrányához képest is rosszabb helyzetbe kerülhet az Airbusszal szemben a Kínában az amerikai repülőgépekre bevezetendő plusz adók miatt. A meccs azonban még nincs lejátszva.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség legutóbbi elemzésében emlékeztetett, hogy Kína a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett, kínai acél és alumíniumipari termékekre kivetett különadóra válaszul egyes amerikai repülőgépekre 25 százalékkal nagyobb adót számol.

A Kuala Lumpur-i Endau Analitics elemző cég szerint ezzel az Airbus jelentős előnyre tesz szert, és ez csak a kezdet, az Egyesült Államok sokkal többet is veszíteni fog Kínában. A kínai China Center for Information Industry elemzése szerint egyik félnek sem áll érdekében ezen helyzet tartóssá tétele, főleg úgy nem, hogy eközben a versenytárs jobbról beelőz.

Forrás: Boeing

A bejelentésre a Boeing árfolyama zuhanásba kezdett a tőzsdén, mivel a távol-keleti ország az egyik legnagyobb vevője az Egyesült Államok legnagyobb exportőrének. A lépéssel a Boeing egyes repülőgépeire 30 százalék vámot kell fizetni. Az intézkedés a 737-eseket érinti elsősorban.

A Boeing korábbi becslései szerint a keskenytörzsű gépek adhatják a teljes piac 75 százalékát 20 éven belül, a két domináns szereplő pedig nem meglepő módon az Airbus és a Boeing lehet. Kína pedig fő szerepet kaphat a bővítésben, mivel a világ legnépesebb országában a gazdasági fejlődés miatt egyre szélesebb lesz a középréteg, akik utazásra is költenek. Ennek folyományaként 2022-ben Kína le fogja előzni az Egyesült Államokat és a világ legnagyobb légiközlekedési piaca lesz utasforgalom szempontjából.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ez a keresletnövekedés pedig a gépgyártók felé támaszt nagy igényeket, tavaly a Boeing éppen emiatt felfelé módosította a húszéves kilátásait Kínára: úgy láták, hogy az országnak 1100 milliárd dollár értékben 7240 új gépre lesz szüksége a következő húsz évben.

Az Airbus jelenleg a kínai piac nagyjából 50 százalékát fedi le azzal, hogy nagyjából 1500 szolgálatban lévő gépe van és a teljes kibocsátás 24 százaléka jut Kínába.