Kilencvenkét emberrel a fedélzetén a Szocsiból történt felszállást követően a Fekete-tengerbe zuhant az orosz légierő egyik TU-154-es repülőgépe. A repülőgép Szocsiból tartott Szíriába december 25-én vasárnap és az orosz partoktól nem messze tűnt el a radarokról – az orosz hírügynökségek beszámolói szerint.

A repülőgépen 84 utas és 8 fős személyzet tartózkodott, az első értesülések szerint kevés az esély arra, hogy közülük bárki is túlélhette a katasztrófát.

A repülőgépen a Szíriában szolgáló orosz katonák bázisára utazó küldöttség utazott, a híres Alexandrov Ensemble katonai együttes tagjai és újságírók is a fedélzeten voltak a RIA hírügynökség jelentése szerint.

Az aviation-safety.net adatbázisa szerint a balesetet szenvedett repülőgép az orosz légierő RA-85572 lajstromjelű, Tupolev 154B-2 típusú repülőgépe volt. A repülőgépet 1983-ban gyártották, azaz 33 éves volt.

A repülőgép roncsait az orosz kutató és mentő egységek már megtalálták az orosz partoktól körülbelül másfél kilométerre, 50-70 méter mélyen a tenger fenekén.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Interfax információi alapján a repülőgép személyzete a baleset előtt nem jelentett vészhelyzetet.

Korábbi fotó a balesetet szenvedett repülőgépről