Belépett a Dreamliner üzemeltetők sorába a Korean Air, miután az amerikai gyártó szerdán leszállította a légitársaság első 787-esét.

Fotó: Boeing Company | © AIRportal.hu

Fotó: Boeing Company

Az első példány a HL8081-es lajstromszámot kapta és háromosztályos székezéssel látták el: 6 elsőosztályú, 18 business és 245 turista osztályú szék várja az utasokat. A kiképző repülések után a Dreamliner Torontóba, Madridba és Zürichbe is repül majd a légitársaság hálózatán.

A Boeing lapunkhoz eljuttatott közlése szerint ebben az évben öt 787-9-es érkezik majd a Korean Airhez és további öt követi majd őket 2019-ig.

Korábbi hírek szerint a Korean Air márciusban belföldi járatokon állítja majd forgalomba a gépet a személyzet kiképzése céljából. A gép Szöul és Dzsedzsu között közlekedik majd kereskedelmi forgalomban várhatóan március 25-ig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Korean Air az első Dreamliner-ügyfelek között volt, majd a program nehézkes indulása miatt többször is elhalasztották az első repülőgépek érkezésének időpontját. Végül 2011-ben a tíz darab 8-as változatra szóló megrendelését a légitársaság konvertálta ugyanennyi 9-esre.

A koreai légitársaság jelenleg 175 gépes flottával üzemel és 127 célállomás szerepel a térképükön, naponta 460 járatot üzemeltetnek. A régióban Bécsbe és Prágába járnak menetrend szerinti járattal. A Korean Air a CSA 44 százalékos résztulajdonosa lett 2015-ben.