A Skyscanner összehasonlításában az easyJet végzett az első helyen, szerintük az angol diszkont adja a legjobb ár/érték arányú szolgáltatást rövidtávon a brit járatokon.

A társaság honlapján közölte legújabb felmérésnek eredményét, amely az angol diszkontot hozta ki elsőként az európai rövidtávú járatüzemeltetők között, legalább is az egyesült Királyságba induló, vagy onnan érkező járatok esetében. A szakportál figyelembe vette a repülőjegyek árát, a kézipoggyászra vonatkozó díjszabást, a székfoglalás díját és a fedélzeti szolgáltatás árát is.

Ezen mutatók alapján a szakértők egy tízes skálán pontozták azon légitársaságokat, amelyek a legolcsóbb jegyeket kínálták 2016 júliusa és 2017 júniusa között. A csomag- és egyéb díjakat kiválasztott útvonalon vizsgálták, a fedélzeti szolgáltatás árát pedig úgy hasonlították össze, hogy adott ételt és italt mennyiért lehet a fedélzeten megkapni.

Az abszolút sorrendet az easyJet vezeti a British Airways és a KLM előtt, a Wizz Air a negyedik, a Ryanair holtversenyben a hatodik lett az összesített listán.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó. AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó. AIRportal.hu


Can McGloin szerkesztő azt írta, az egyes szolgáltatások ár/érték aránya külön-külön is fontos, mivel az utasok igénye járatoktól, célállomástól függően eltérő lehet, ezért mindhárom alkategóriában is elvégezték a kutatást. Felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbb légitársaság már kínál kedvezményes csomagfeladási opciót, amelyekbe a székfoglalási díj is beletartozik, ezért érdemes ezeket az ajánlatokat figyelembe venni.

A legkedvezőbb áru jegyeket a Ryanair adta, ez volt az egyetlen légitársaság aki a kiválasztott járatra 100 font alatt kínált jegyet. A második az easyJet lett, a harmadik pedig a Wizz Air. A csomagfeladás szempontjából a British Airways kínálta a legjobb szolgáltatást a KLM és a Thompson előtt. Székfoglalásban a Ryanair verhetetlen volt, a Wizz Air és az easyJet előtt végzett első helyen. A fedélzeti kiszolgálásban viszont a hagyományos légicégek taroltak: a KLM és a British Airways foglalta el a dobogó első két fogák, de azért a Wizz Air odafúrta magát a harmadik helyre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!