A vártnál jobb évet zárt pénzügyileg az Air France-KLM légitársasága csoport, az adózott eredmény a tavalyi hatszorosára emelkedett és üzemi szinten is 35 százalékos javulás mutatkozott a 2015-ös szinthez képest.

A légitársasági csoport nyilvánosságra hozott üzleti jelentéséből kiderül, hogy az Air France, a KLM, a Hop! és a diszkont Transavia 2016-ban 93,4 millió utast szállított, 4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A túlkapacitás azonban lejjebb nyomta az árakat, ezért hiába a nagyobb forgalom, az értékesítés árbevétele 3,3 százalékkal 24,8 milliárd euróra csökkent. Ez egyben azt is jelentette, hogy az egységbevételek is mérséklődtek.

A hatást ellensúlyozta, hogy a kerozinköltségek 25 csökkentek, illetve a folyamatos költségcsökkentésnek köszönhetően a fő kiadások is mérséklődtek a 2015-ös szinthez képest. Az üzemelés eredménye így 1 milliárd euró lett, 34,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A pénzügyi műveletek után a társaság adózott eredménye 792 millió euró lett, hatszor jobb, mint az előző évi 118 milliós nyereség.

Fotó: Air France | © AIRportal.hu

Fotó: Air France


A légitársaságok teljesítményét egyenként vizsgálva megállapítható, hogy már a Transaviát is sikerült nullszaldóra hozni, így nincs veszteséges cég a csoportban, ugyanakkor a világ minden pontján vergődő áruszállítási üzletág továbbra is veszteséggel üzemelt, eredménye mindössze 1 millió euróval lett jobb, mint egy évvel korábban.

Az Air France a tavalyi évi sztrájkoknak is köszönhetően 54 millió euróval 372 millióra rontotta üzemi eredményét, míg a KLM csaknem megduplázta nyereségét, a 2015-ös 384 millió euró után tavaly 681 millió euró üzemi nyereséget hozott össze. A Transavia tavaly még 35 millió eurós veszteséggel zárt, idén viszont már nullszaldósan üzemelt. Nem is csoda, miután utasszámuk 22 százalékkal 10,8 millióra, árbevételük 10,8 százalékkal 1,2 milliárd euróra javult.

Érdekesség, hogy a kimutatás szerint az egymilliárd eurós üzemi eredményhez mennyit tettek hozzá, vagy vettek el a különböző típusú járatok.

A középtávú point-to-point szolgáltatások 50 milliós, a feeder járatok pedig 220 milliós veszteséget termeltek, a hosszútávú járatok viszont 1,3 milliárd eurót hoztak a konyhára.

Fotó: KLM | © AIRportal.hu

Fotó: KLM


Mindezt úgy, hogy a hosszútávú járatokon az árfolyamhatást nem számolva 4,7 százalékkal csökkent az egységbevétel. A csoport kiegészítő árbevételből 12 százalékkal többet, 515 millió eurót szedett be, ez a bevétel a fizetős szolgáltatásokból tevődik össze.

A társaság 2017-es előrejelzésében jelentős bizonytalansággal számol a geopolitikai helyzet miatt, a kerozinárak változása, és a túlkapacitás alakulása sem kiszámítható. A kapacitásokat 3-3,5 százalékkal szeretnék növelni, folytatódik a költségcsökkentő program, amely 1,5 százalékos javulást hozhat a kiadási oldalon. A kerozinszámla vélhetően minden évben 100 millió euróval haladja majd meg az előző évit és 2017 év végéin 4,9 milliárd eurót tehet ki. Beruházásokra 1,7-2 milliárd eurót költhet a társaság és a jelenleg 3,6 milliárd eurót adósságot egymilliárddal euróval szeretnék csökkenteni.

MEGOSZTÁS