Szingapúr és Jakarta után az egyik legpatinásabb útvonalán, a New Yorkin is bevezette vadonatúj La Premiére kabintermékét az Air France. A francia légitársaság idei téli menetrendjében heti 33 járatot közlekedtet az amerikai nagyvárosba, amelyből haton már azok a Boeing 777-300ER-k repülnek, amelyek az új első osztállyal vannak felszerelve.

Tágas és világos. A 61 centi képátlós HD-TV-hez BOSE rendszerű fejhallgató jár. (Fotó: Air France) | © AIRportal.hu

Tágas és világos. A 61 centi képátlós HD-TV-hez BOSE rendszerű fejhallgató jár. (Fotó: Air France)

Korántsem véletlen, hogy az Air France új La Premiére osztályának top három dedikált célpontja közül a New York-i az egyik. A francia légitársaságnak nemcsak az egyik legrégebbi, hanem az egyik legjelentősebb útvonaláról is van szó, amikor napjainkban a párizsi Charles de Gaulle-t a New York-i Kennedy reptérrel összekötő közvetlen légihídról beszélünk.

A második világháborút követően az Air France hamar beindította New York-i járatát, amely fontos kapcsot jelentett a két győztes hatalom között. Az 1977-ben bevezetett szuperszonikus Concorde, majd a kétszintes óriásgép, az Airbus A380-as megjelenése 2009-ben mind-mind jelentős mérföldkövek az útvonal történetében, amihez legutóbb a Boeing 777-300ER, az Air France mai legnagyobb két-hajtóműves típusa csatlakozott 2014-ben, amikor az első felújított fedélzetű gépek szolgálatba álltak.

Az Air France tavaly nyáron a New York-i járatán vezette be ugyanis az első felújított, új Economy, Premium Economy és Business class-szal szerelt Boeing 777-esét, amelyből rögtön kitűnik, hogy nemcsak a legmagasabb komfortosztály, a La Premiére érintett a légitársaság kabinfelújító programjában. Abban a programban, amelyre az Air France 500 millió eurót költ, hogy teljesen felfrissítse a hosszú távú járatokon közlekedő Boeing 777-eseinek fedélzetét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing 777-300ER nyolc La Premiére ülést kínál. (Fotó: Air France) | © AIRportal.hu

A Boeing 777-300ER nyolc La Premiére ülést kínál. (Fotó: Air France)

Az Air France 2014 májusában Sanghajban tárta a világ elé az új La Premiére osztályt, amelyet aztán egy turnéra küldött, és júniusban New Yorkban, majd szeptemberben Párizsban is bemutatott. Idén január 27-e óta pedig már élesben, az AF010-es odafelé, valamint az AF011-es visszafelé Párizsba tartó járatokon is ki lehet próbálni azt a kifinomult luxust, amit az új első osztály nyújt.

A függönnyel elszeparálható, külön lakosztály érzetét keltő La Premiére üléshez extra nagy, 61 cm átmérőjű HD-monitor közvetíti a fedélzeti szórakoztató rendszer tartalmát, de ha az utas inkább aludni, pihenni szeretne akkor az ülését két méter hosszú, 77 centi széles ággyá lehet alakítani. A piperecsomagról pedig nem más mint a neves Givenchy divatház gondoskodik. Az egyébként is igen tágas, a kabin elülső részében helyet kapott, mindössze nyolc utasférőhelyes La Premiére-hez megannyi kiegészítő szolgáltatás jár, mint például a sofőr-szolgálat, vagy az elsőbbségi check-in és poggyászkezelés, de ez utóbbiak ezen a szinten már megszokottak, sőt elvárhatóak.

A földi kiszolgálás terén viszont újdonság, hogy az Air France tavaly év végén nyitotta meg New Yorkban az új utasváróját, amelyet a business utasok és a megfelelő státusszal rendelkező törzsutasok is igénybe vehetnek, de hogy a La Premiére utasok igazán megkülönböztetve érezzék magukat, nekik még ezen belül is egy külön VIP terület van biztosítva.

Air France La Premiére bemutató film

Forrás: airfranceoneair YouTube Csatorna

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!