Bővíteni fogja nemzetközi útvonal hálózatát az American Airlines, a cég azonban nem kér a Boeing új, nagy kapacitású szélestörzsűjeiből. 

Forrás: Boeing

Sem az új generációs 777X sorozattal, sem a legnagyobb, 787-10 Dreamlinerrel nem tervez belátható időn belül a texasi bázisú cég, erről az útvonalhálózatért és menetrendért felelős elnökhelyettes, Vasu Raja írt egy a jövőbeli szélestörzsű flottával kapcsolatos kérdésre reagálva a cég alkalmazottai számára – a FlightGlobal szerint.

A flottafejlesztés kérdése azért merült fel, mert a múlt hónapban a cég törölte 22 darab Airbus A350-900XWB-re szóló szerződését, helyette negyvenhét darab Boeing 787 Dreamlinert rendelt, huszonkét 8-as változatú, és huszonöt hosszabb törzsű 9-est.

Ezek azonban a légitársaság szerint nem a géppark bővítésére, hanem az idősödő Airbus A330-300-asok, Boeing 767-300ER-ek, és 777-200-asok egy részének leváltására szolgálnak majd.

Az kisebb Dreamlinereket 2020-tól 2022-ig várja a gyártótól az American, amelyek érkezésével párhuzamosan, azonos ütemben építi majd le 767-es flottáját, a 777-200-asokat és A330-asokat váltó 9-eseket pedig 2023-tól kérik, amelyekkel a típus legnagyobb nyugati üzemeltetőijévé válik a cég.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 777X program történetében azonban biztosan nem az óriáscég lesz az első amerikai megrendelő, a légitársaság ugyanis minél egységesebb szélestörzsű flottát kíván kialakítani, amelynek magját a 787-esek képezik.

Emellett a rövid és hosszabb távon is jól megfontolt pénzügyi okok is vannak a háttérben, az A330-900neo-ról ugyanis hiába győzködték a toulouse-iak a céget, a Boeing egyszerűen alá ígért az áraiknak, és ugyanezen okok miatt bukott meg az A350XWB rendelés is, amit még a US Airwaystől örököltek.