A légitársaságok, mint a British Airways mellett áruszállító cégekkel is tárgyal a Singapore Airlines flottájából távozó A380-asokról a tulajdonos lízingcég. A soha meg nem valósult A380F így akár mégiscsak megszülethet.

Számos potenciális vevővel tárgyalunk, köztük a British Airways képviselőivel is – erősítette meg a Dr. Peters Group lízingcég vezetője a Singapore flottájából távozó A380-asokról korábban megjelent híreket.

A vállalat által tulajdonolt négy óriásgépet, amelyek elérték a tíz éves kort, a szingapúri légitársaság a gyártótól érkező újakkal váltja le. Mint júliusban megírtuk, a lízingcég már akkor jelezte, hogy többek között a British Airwayst is tulajdonló IAG holdinggal folytatnak megbeszéléseket a szingapúri A380-asokról.

Az egyik tesztpéldány az A350-esekre szánt hajtóművel (Fotó: Airbus)

Anselm Gehling a flightglobal.com-nak most elmondta azt is, hogy a British mellett európai nemzeti légitársaságokkal és ázsiai fapadosokkal is tárgyalnak.

De ami még érdekesebb, hogy áruszállító cégek is érdeklődnek a használt A380-asok iránt, amelyeket átalakítanának.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Legalábbis a vezérigazgató szerint a legnagyobb szállítmányozó vállalatokkal is megbeszélések zajlanak. Ismert, érdeklődés hiányában az Airbus végül letett a tervezett A380F megvalósításáról – ám így lehet, hogy mégis megvalósul az áruszállító Superjumbo.

Gehling arról is beszélt, hogy a portugál wet-lease specialista Hi Fly-jal szintén szívesen tárgyalnának. Mint megírtuk, a légitársaság A380-asokat tervez szolgálatba állítani, amellyel új lehetőségeket kíván nyújtani a partnereinek.

Ázsiai fapadosok is érdeklődnek a lízingcég szerint a szingapúri használt A380-asok iránt (Fotó: Airbus)

Bár a British most nem kommentálta a lízingcég vezetőjének szavait, de korábban is tett olyan nyilatkozatot Willie Walsh, a tulajdonos IAG holding vezére, hogy használt A380-asok beszerzésén gondolkodnak.

Ennek okát abban jelölte meg, hogy rendkívül szűk szegmensben bevethető, bár remek típusnak tartja az óriásgépet, de a gyári új példányok magas ára miatt inkább a leendő használtpiacon néznek szét.

Anselm Gehling egyébként csatlakozott az Emirates-vezető Tim Clarkhoz, miszerint az Airbusnak garanciát kellene nyújtania arra, hogy tíz-tizenöt évig gyártani fogja az A380-ast. Erre a szakember nem csak az új megrendelésekre gyakorolt vonzerő, hanem a használgép-piac kialakulása miatt is szükséget lát. Clark ahhoz kötötte egy újabb nagy A380-megrendelését, hogy a gyártó garantálja a típus jövőjét, vélhetően ezért is nem jött össze most a dubaji légiszalonon a pletykákban szereplő szerződés megkötése.

A Singapore legelőször kivont A380-asa pedig nemrég érkezett meg Tarbes-Lourdes repterére, ahol a hajtóműveit a Rolls-Royce bérbe vette addig, amíg új tulajdonost nem találnak a gépnek.

A lízincég vezetője azt is elmondta, hogy ideális esetben mind a négy A380-ast egy csomagban értékesítenék, de akár két külön vevőt is el tud képzelni.

Mivel a legjobb üzletet szeretnék nyélbe ütni, nem sietnek, 2018 közepéig, de akár még néhány hónnappal tovább is tudnak várni, míg megfelelő vevő érkezik.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a lízingcég nem zárja ki azt sem, hogy végső esetben bontóba küldik az A380-asaikat, most Gehling ismét felhozta ezt, mondván, minden eshetőséget számításba vesznek.

A Dr. Peters Group egyébként kilenc A380-ast tulajdonol összesen, a szingapúriakon kívüli másik öt az Air France flottájában repül.