Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)

Hivatalosan is felavatta a Budapest Airport (BA) a repülőtér 2-es termináljának két új létesítményét, az 1580 négyzetméter alapterületű ideiglenes poggyász-osztályozó csarnokot, illetve a 300 méter hosszú ideiglenes átszállófolyosót, amelynek padlóját a következő két évben várhatóan egymillió utas koptatja majd.

A sajtóbejáráson Stephan Schattney fejlesztési igazgató körbevezette az újságírókat a 240 tonnás acélszerkezeten, amely novembertől szolgálja a 2-es terminált. Az építményekre azért van szükség, mert a jelenlegi átszállófolyosót és a poggyászosztályozót magában foglaló épületrészt 2009 elején elbontja a BA, hogy előkészítse a helyet a 2A és a 2B terminált összekötő impozáns új terminálépület, a SkyCourt számára.

Az poggyászosztályozó csarnokban hat darab, összesen 600 méter hosszú poggyászszalag kanyarog. Szükség is van erre a kapacitásra, hiszen a következő hónapokban a 2B terminálon feladott összes bőrönd és küldemény ezen az épületen keresztül jut el a megfelelő repülőgépig, illetve az épület érkezési poggyászkiadójába.

Az átszállófolyosó a 2A és a 2B terminált kapcsolja össze. A 300 méter hosszú folyosót a BA azon utasai használhatják november elejétől, akik egy schengeni országból érkezve nem-schengeni úti célra szeretnének tovább utazni, illetve akik budapesti átszállással nem-schengeni országból igyekeznek a schengeni övezetbe. A közel három méter széles hidat légkondicionáló és fűtő berendezéssel látják el. A folyosó egy szakasza alatt halad majd az ideiglenes poggyászosztályozó hat új szalagja is.

A folyosó és csarnok építési költsége elérte a 900 millió forintot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Budapest Airport a következő öt évben összesen 261 millió eurót, vagyis hozzávetőlegesen 65 milliárd forintot fektet be a budapesti repülőtér fejlesztésébe, amelynek érdekében elindította BUD Future modernizációs programját. A most átadott építmények a program előkészületi, nulladik szakaszának leglátványosabb elemei.

Csak az előkészületi munkákra eddig összesen 40 millió eurót, több mint 10 és fél milliárd forintot költött a Budapest Airport.
Az Európai Unió kiemelt projektként kezeli a Budapest Airport fejlesztési terveit és közel négymillió euróval támogatta az előkészületi munkákat. A jelentős összeget az EU a közlekedési és szállítmányozási fejlesztésre szánt TEN-T alapból bocsátotta a Budapest Airport rendelkezésére.

A 2-es terminál falára a mai napon emléktábla is került, amelyet Jost Lammers, a BA vezérigazgatója és Giuseppe Rizzo, az Európai Bizottság szakhatóságának képviselője adott át. A tábla az utasokkal együtt „költözik” majd a SkyCourt, vagyis Égi Udvar terminálba, a ferihegyi repülőtér leendő központi terminálépületébe.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „Jó érzés végigsétálni az új folyosón és a poggyászosztályozón, mert ez a két építmény az eddig befektetett több millió euró és a rengeteg munka kézzelfogható és utasok által is látható eredménye.
A most elkészült épületekkel képletesen szólva felgyűrtük az ingünk ujját, végre hozzáláthatunk a 2-es terminál igazi munkálataihoz. A következő hónapokban teljesen lebontjuk a fő terminálunk középső részét, hogy a helyére a budapesti repülőtér új szívét építsük fel. Az Égi Udvar pompás épület lesz. Nemcsak Ferihegy, hanem Magyarország egyik emblematikus épületévé válik, amelyre mi repteresek, és minden magyar nagyon büszke lesz.”

A 65 milliárd forintos BUD Future fejlesztési program során a BA jelentősen kibővíti a 2-es terminált, 2011-re új cargo várost hoz létre a légiáru forgalom kiszolgálására, megépíti az Airport City-t, ahol több más mellett egy négycsillagos, 250 szobás szálloda is épül, és növeli a 2-es terminál előtti forgalmi előteret is. Ugyanezen időpontig a kettes terminál két új, a repülőgépeket kiszolgáló szárnnyal fog bővülni, 2012-ig pedig az egyes terminálon egy új csarnokot húznak fel az érkező utasok számára.

A ferihegyi repülőtér fejlesztésének látványos része 2009 tavaszán kezdődik.

http://www.bud.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!