A Gulfstream üzleti repülőgépgyártó vállalat átadta az utolsóként legyártott G450-es üzleti repülőgépét. Ezzel párhuzamosan megkezdte a felkészülést a váltótípus G500 sorozatgyártására.

A Gulfstream IV család leghosszabb hatótávval bíró tagját 2005 végén kezdték el sorozatban gyártani, egy évvel azután hogy megkapta az Amerikai Légügyi Hivatal (FAA) engedélyeit. Közel tizenhárom év alatt összesen 360 darab készült el belőle, és a világ minden részén kedvelik, nagy hatótávolsága, és erős hajtóműveinek köszönhető gyors utazósebessége miatt.

“Az elmúlt 12 évben a G450-es az egyik legsikeresebb típusunkká vált, a pilóták és az utasok egyaránt kedvelik, könnyű kezelhetősége, technológiai fejlettsége, és komfortos utastere miatt” – mondta Mark Burns, a Gulfstream elnöke.

Érdekesség, hogy a típus az eredeti specifikációjához képest nagyobb, 8000 kilométeres hatótávval bír 0.8 Machos utazósebesség mellett, míg csúcssebességgel, 0.85 Machhal 6500 kilométert tehet meg leszállás nélkül.

Átadás előtt az utolsó G450-es (Forrás: Gulfstream)

Megint elszámolták a hatótávot

A váltótípus G500 már repülési tesztjei végén jár, az idei első negyedévben meg is érkezhet minden szükséges engedély a gyártóhoz, ami ahhoz szükséges, hogy első példányok az üzemeltetőkhöz, tulajdonosokhoz kerülhessenek.

Ez a változat az elődjéhez képest nagyobb hatótávval, kedvezőbb fogyasztással repülhet gyorsabban és valamivel magasabban.

Az eredeti tervekhez képest ennek a változatnak is jobbak lettek a paraméterei a gyakorlatban, a típus 9600 kilométert repülhet Mach 0.85 utazósebességgel, míg maximális sebességgel, Mach 0.9-el 8150 kilométert tud megtenni közbenső leszállás nélkül.