Az Air China után a Sichuan Airlines is átvette első Airbus A350-900-as repülőgépét Toulouse-ban. A légitársaság az AerCap lízingcégtől bérli a különleges, pandás festésű repülőgépet.

A légitársaság még 2016-ban állapodott meg négy A350-es bérletéről, majd idén februárban további tíz példányt rendelt a típusból. Az első példányokat adatbázisok szerint eredetileg a SriLankan Airlines rendelte meg, de anyagi nehézségek miatt visszamondták a rendelést.

A Sichuan Airlines A350-900-as repülőgépe kétosztályos fedélzeti elrendezéssel 28 business és 303 turista osztályú utas szállítására képes.

A légitársaság, mely a legnagyobb Airbus-üzemeltető Kínában,  a kezdetekben belföldi útvonalakat teljesít a repülőgéppel, majd a nemzetközi “Panda útvonalakon” is bevetik az új generációs szélestörzsűt.

A Sichuan Airlines flottájában 123 A320-as családba tartozó repülőgép és 2010 óta 12 darab A330-as teljesít szolgálatot. A légitársaság és az Airbus több mint 20 évre nyúlik vissza, a cég 1995 óta üzemeltet A320-asokat és a Sichuan volt az első, amely a Tiencsini Airbus-gyárban összeszerelt A320-ast állított forgalomba.

Amint arról korábban beszámoltunk, a kínai hatóságok július végén adták ki az Airbus A350-es kereskedelmi forgalomba állításához szükséges engedélyeket.

Az Air Chinát és a Sichuan Airlinest követően a A China Eastern Airlines és a China Southern Airlines veheti át 20-20 darab megrendelt A350-900-asiból az első példányokat, előbbi még idén szeptemberben, utóbbi pedig 2019-ben. A Hainan Airlines, amely két darab példányt bérel ki a brazil Azul Air flottájából, valamikor az idei év második felében kaphatja meg az új generációs kéthajtóműveseket. Egyes, meg nem erősített hírek szerint a legutóbbi 15 darabos A350-es megrendelés mögött is a Hainan-csoport áll, bár ez esetben a megrendelő kiléte egyelőre titkos.

Az Airbus 2018 július végéig több mint 890 példányra szerzett kötelező érvényű megrendelést az A350 XWB típusból, világszerte 46 vásárló részéről.