Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Fotó: AIRportal.hu

A Budapest feletti éjszakai repülési tilalomról szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden sajtótájékoztatón.

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után az MTI jelentése szerint Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól „biztosan működik” majd az éjszakai repülési tilalom.

Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek – mutatott rá.

A főpolgármester közölte azt is, hogy külön vizsgálják majd a hajnali öttől reggel nyolc óráig terjedő időszak kérdését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A zajmérések hivatalos jogosultságát a közlekedési hatóság kapja meg, de kérelemre lehetőség lesz egyedi mérések elvégzésére is – ismertette Tarlós István. A mérések alapján bírságokat szabhat ki a Budapest Airport és a közlekedési hatóság a légitársaságokra, az ezekből befolyó összegeket a zajvédelemre lehet majd fordítani – tette hozzá.

Palkovics László közölte, a repülési tilalom azt jelenti, hogy 0 és 5 óra között manővert Budapest felett nem lehet majd tervezni.

A döntés meghozatalánál a repülés biztonsága elsődleges követelmény volt, van ugyanakkor egy sor repülésbiztonsági és nemzetközi kötelezettség, amely szerint bizonyos helyzetekben a korlátozástól függetlenül leszállási lehetőséget kell biztosítani – tette hozzá a tárcavezető.

A miniszter azt mondta, hogy az átlagos három (hat – A szerk.) éjszakai manővert nullára szeretnék csökkenteni.

Szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, az érintett lakosság számára pedig újból meghirdetik az ablakszigetelési programot – jelentette be. Ha a zajszint meghaladja a határértéket, akkor azért az adott légitársaság felelősséggel tartozik. A szankciókból befolyó összegeket kisebb részben a zajmonitor-rendszer fejlesztésére, nagyobb részben pedig a lakossági zajszigetelési programra fordítják – mondta.

Palkovics László kitért arra is, hogy a már említett időszakban meg akarják emelni az eddig ötcsomós engedélyezett hátszélszintet.

Az ügyben egy független intézet által készítendő tanulmányra várnak, és ha az pozitív lesz, akkor szeptembertől tíz csomóra emelkedne a határérték. A nemzetközi tapasztalatok szerint ötcsomósnál nagyobb hátszél esetén is biztonságosan le lehet szállni – mondta.

Palkovics László kitért arra is, hogy a Közlekedéstudományi Intézet és a Budapest Airport mérései egymásnak megfeleltek, de azt is megállapították, hogy bizonyos zajmérő állomásokat át kell helyezni.

Mint mondta, szeretnék azt is, hogy a Budapestre repülő légitársaságok lehetőség szerint olyan gépeket használjanak, amelyeknek a zajterhelése kisebb. Ebben a Wizz Air élen jár, hiszen a legutóbb átadott gépei fele akkora zajt produkálnak, mint a korábbiak – tette hozzá Palkovics László.

A miniszter kijelentette: a megállapodás a budapestiek érdekei mellett Magyarország gazdasági érdekeit is szolgálja, hiszen olyan mértékben nem limitálták a repülőgépek forgalmát, hogy annak erre hatása lenne.

Kérdésekre válaszolva Tarlós István elmondta: a közfejlesztési tanács napirendjén szerepel a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út megújítása, és várhatóan ez a következő önkormányzati ciklusban meg is történik majd.

Palkovics László ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy
folyik a repülőtér kötöttpályás megközelítésének vizsgálata is, két koncepció van: az egyik a meglévő vasúti infrastruktúra használatával számol, a másik a közvetlen, direkt vonal.

Ismeretes, a budapesti főpolgármester februárban beszélt először az éjszakai repülési tilalom bevezetéséről.

Egyelőre az nem ismert, hogy a bejelentés következményeként a szabályok hogyan módosulnak, ahogy az sem, hogy mi tartozik majd a kivételek, vagyis ahogy írják a rendkívüli helyzetek körébe.

A Wizz Air idei nyári menetrendjében több járat is érkezik menetrend szerint éjfél után Ferihegyre (plusz amelyek késnek), így nem tudni, hogy a bejelentés következtében ezeknek a menetrendjét át kell-e szervezni.

A társaság lapunk érdeklődésére azt közölte, hogy támogatja a tervezett változást és minden vonatkozó repülésbiztonsági szempont figyelembe vételével együttműködik a hatóságokkal az eljárás bevezetésében.

Így néznek ki a jelenleg érvényes szabályok

 

A jelenleg érvényes szabályok szerint este tíz óra és reggel hat óra között összesen 50 menetrend szerinti, vagy nem menetrend szerinti kereskedelmi járat le-, vagy felszállása tervezhető Ferihegyen.

 

Ebből az éjfél és hajnali öt óra közé eső mélyalvási időszakban összesen hat gépmozgás (le-, vagy felszállás) tervezhető – a ma érvényben lévő Repülőtér Rend (VI. fejezet 1.4.1. pont), és a HungaroControl AIP kiadványában közzétett szabályok szerint.

 

A jelenlegi éjszakai korlátozások nem vonatkoznak tehát azokra járatokra, amelyek menetrend szerinti érkezési vagy indulási időpontja az időszakon kívül esik, azonban a késés miatt belecsúsznak az éjfél és hajnali öt óra közötti idősávba, így ezek az összesen hat gépmozgásba sem számítanak bele.

 

Ugyancsak nem vonatkozik az éjszakai korlátozás a katonai, állami gépmozgásokra, valamint a kitérő vagy kényszerhelyzet miatt Ferihegyen leszálló kereskedelmi járatokra sem.

 

Zajvédelmi okok miatt az éjszakai órákban elsődlegesen a 31R vagy a 13R futópályát kell használni, de az egyes terminálra érkező, legkisebb turbulencia kategóriába tartozó repülőgépek a 31L-t is használhatják a leszállásra este tíz és éjfél, valamint reggel öt és hat óra között.

 

Éjfél és reggel öt óra között – amennyiben az időjárási viszonyok és egyéb tényezők engedik – a 13L pályavéget kell felszállásra és a 31R pályavéget leszállásra használni. Amennyiben a 13L/31R futópálya zárva van ebben az időszakban, a 13R pályavéget kell felszállásra, a 31L pályavéget leszállásra használni – a HungaroControl AIP kiadványában közzétett szabályok szerint.