Forgalomba állt az első Kínában összeszerelt Airbus A320neo az AirAsia flottájában.

Fotó: Airbus

Az új generációs CFM LEAP-1A hajtóművekkel felszerelt, 186 utas szállítására berendezett, keskenytörzsű repülőgépet a Tiencsinben működő Airbus Final Assembly Line Asia (FALA) üzem készítette és adta át az AirAsia légitársaságnak.

Az AirAsia csoport az A320-as gépcsalád legnagyobb vásárlója, összesen 578 darabra van megrendelése, melyből 404 darab már az új generációs hajtóművekkel szerelt neo változat.

A Tinecsinben működő Airbus összeszerelő üzemet 2008-ban hozta létre az európai gyártó, ez lett a világon a harmadik végszerelő sor a toulouse-i és hamburgi gyárak mellett.

A gyártósor teljes egészében a hamburgi gyárnak megfelelően készült, az ottani eszközparkot és folyamatokat alapul véve. Az innen kikerülő repülőgépek ugyanolyanok, mint az európai gyártásúak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tiencsini gyáregység eddig már mintegy 340 darab gépet szerelt össze és adott át.

Az Airbus 2017. február elején jelentette be, hogy nyártól már A320neo-kat is összeszerelnek az Airbus kínai üzemében, az új generációs hajtóművekkel szerelt első példány átadását eredetileg szeptemberre tervezték, de akkor még nem nevezték meg, hogy melyik légitársaság veszi át az első példányt.

Az egyesült államokbeli Mobile-ban működő A320-as összeszerelősor az idei év végén kezdi átállítani a termelést a neo-változatokra.

Amint arról korábban beszámoltunk, az európai repülőgépgyártó idén szeptemberben nyitotta meg a kínai Tiencsinben működő, A330-as gyáregységét is, azonban ez az egység összeszerelést nem végez. A tiencsini Completion and Delivery Centre-ben (C&DC) az Európában gyártott és innen átrepült gépeknek a befejező gyártási fázisaiért és a gépek átadásáért felelős.

Itt végzik a kínai és távol-keleti megrendelők A330-as repülőgépeinek festését, kabinberendezését, és az átadás előtti végső teszteket végzik el az Airbus dolgozói. Továbbá a megrendelők Tiencsinben veszik át hivatalosan a gépeket és az átvételt megelőző vevői ellenőrzéseket, tesztrepüléseket is itt végzik majd el.