Az amerikai légitársaságok és cégek is hatalmasat bukhatnak Donald Trump legutóbbi akciója miatt, amellyel plusz adókkal sújtja a kínai árukat. 

Az elmúlt hetekben Trump bejelentette, hogy plusz adót vet ki a Kínából érkező alumínium és acél termékekre, és arra ösztönzi az amerikai cégeket, hogy vásároljanak amerikai gyártótól. Itt azonban nem áll meg a kiszorítósdi: évi 60 milliárd dollárnyi kínai árura szeretnének plusz adókat kivetni.

A Skiftnek nyilatkozó szakértők azonban erősen kételkednek abban, hogy az intézkedés a várt hatásokat hozhatja, sokkal inkább egy kereskedelmi háború kirobbanásától tartanak, amelyben minden szereplő szenvedni fog. Ettől tart az Air China is, amelynek alelnöke, Ziang Csi csak annyit mondott: „vannak félelmeink”.

Fotó: AIRportal.hu

Ennek gyökere abban van, hogy a kereskedelmi háború miatt visszaesik majd a kereskedelem a két ország között, ez viszont kevesebb üzleti és egyéb utazást jelent a légitársaságoknak. Ennek leginkább a United Airlines van kitéve, mert a nagy amerikai légitársaságok közül a chicagói cég rendelkezik a legnagyobb kapacitásokkal a kínai piacon: egyebek mellett Csengduba, Pekingbe és Sanghajba is közlekedtetnek járatot.

A helyzet ma sem olyan egyszerű, a két ország közötti járatok számát ugyanis államközi megállapodás rögzíti, a jegyek pedig szezonon kívül olcsók, mert némileg több kapacitás van a piacon, mint kellene. A verseny részben meiatt már így is nagyon kiélezett, ha csökkenni kezd az utasszám, annak mindkét fél meg fogja inni a levét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaságok mellett az amerikai gazdaság egyik zászlóshajója, a Boeing sem menekülhet a hatások elől, mivel az everetti gyártó rengeteg gépet ad el Kínának. Ezt a befektetők is sejthetik, mivel a cég részvényei a bejelentés óta 7 százalékkal estek az S&P 500 indexen.

Kereskedelmi háborútól tart a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) is, Alexandre de Juniac szerint a növekvő protekcionizmus egyik félnek sem jó, mindenki veszít miatta. Nem mellesleg az áru- és utasforgalomban is jelentős hatásai lennének az eseménysorozatnak, amely már csak amiatt is erős csapás lenne, mert az áruszállítási üzletág alig tért magához a gazdasági világválság után.