Átveheti a Volga-Dnepr Airlines által eddig betöltött szerepet a NATO közös légiszállítási programjában, a SALIS-ban az ukrán Antonov Airlines.

A kijevi bázisú Antonov Design Bureau által tulajdonolt Antonov Airlines veheti át hamarosan a SALIS-ból kilépő orosz légitársaság-csoport szerepét.

Az An-124-esekkel, és a világ legnagyobb kereskedelmi repülőgépével, az Antonov An-225-össel más gépek számára túl nagy méretű és tömegű rakományok szállításra szakosodott cég bejelentette szándékát a programba történő belépésre. Egyéb részleteket nem közöltek.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A cég számára nem jelentene teljes egészében újdonságot a programban való részvétel, mivel korábban a programból kilépő Volga-Dnepr szerződéses partnereként szállította az észak-atlanti szövetség haditechnikai eszközeit és humanitárius szállítmányait – írja az AirCargo News.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

További részleteket egyelőre sem az Antonov-csoport, sem a NATO SALIS-al foglalkozó osztálya nem közölt, így azt sem lehet tudni, hogy a nemrég részben modernizált és kereskedelmi forgalomba visszaállított An-225 Mriját is bevetnék-e hadianyagok szállítására, vagy csak a kisebb An-124-esek jöhetnek majd szóba.

Az Antonovok előnye abban is megmutatkozik, hogy – más nagyméretű polgári áruszállító repülőgépekkel szemben – rakodásuk nem igényel fejlett repülőtéri infrastruktúrát és kiszolgáló eszközöket.

Részben új partner, változatlan feltételek?

Mint arról beszámoltunk, az orosz székhelyű Volga-Dnepr Airlines nemrég jelentette be kilépését a SALIS programból, amelynek következtében évi 1400 órával kevesebb repült időben szállíttathatnak civil légicégekkel a NATO tagországai.

Ez az óraszám az eddigi éves 2300 órának közel a kétharmada, így óriási kapacitáscsökkenést jelent ez a szövetség tagországai számára. A döntés háttereként azonban üzleti okok mellett az Oroszország és nyugati hatalmak közötti jelenlegi, felhőtlennek korántsem nevezhető politikai viszonyt is megemlítette a vállalat vezetősége.

Emellett viszont az is felmerült, hogy a cégcsoport részéről csak ideiglenes taktikai döntésről van szó, és ha sikerül létrehoznia egy német leánycéget, akkor a SALIS-ba is visszalép majd, azonban nem tudni, hogy egy szövetséges országból érkező partner helyett mennyire marad majd meg az igény az orosz kapacitásokra.