Az ATR francia-olasz turbólégcsavaros regionális repülőgépgyártó vezérigazgatója, a német Christian Scherer váltja a Eric Schulzot az Airbus kereskedelmi vezérhelyettesi posztján.

Christian Scherer (Forrás: Airbus)

Christian Scherert az Airbus azonnali hatállyal nevezte ki kereskedelmi vezetőnek.

Az 56 éves Scherer 2016 októbere óta vezette az Airbus résztulajdonában lévő ATR-t, de korábban több vezetői pozíciót is betöltött az Airbus-csoportnál, ahol 1984 óta dolgozik.

Elődje, Eric Schulz 2018 január végén kezdett dolgozni az Airbus kereskedelmi vezetőjeként, azaz alig több mint hét hónapig töltötte be az egyik legfontosabb posztot a cégnél.

Schulz személyes okok miatt távozik posztáról
– az európai repülőgépgyártó közleménye nem részletezte az okokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Eric Schulz a Rolls-Royce-tól érkezett az Airbushoz, korábban a brit hajtóműgyártó a kereskedelmi típusokba szánt hajtóműveket gyártó részlegének vezetőjeként tevékenykedett. A szakember az idén év elején nyugdíjba vonult, és méltán legendás John Leahy helyét vette át a toulouse-i gyártónál.

Amint 2017 novemberében megírtuk – nem megerősített információk szerint – Leahy helyére két kiszemeltje volt az Airbusnak, az akkor kiválasztott Eric Schulz mellett a másik pályázó Christian Scherer volt.

Az ATR lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint Scherer utódját a turbólégcsavaros repülőgépgyártó élén a következő napokban jelentik majd be.

Frissítés: Az ATR lapunkhoz 2018. szeptember 17-én eljuttatott közleményében tudatta, hogy a cég részvényesei, az Airbus és a Leonardo Stefano Bortolit választották meg vezérigazgatónak. A szakember eddig az ATR igazgatóságának elnöke, és a Leonardo repülőgépgyártó divíziójának stratégiai, marketing és üzletfejlesztési szenior alelnöke volt.

Az Airbus felsővezetői 2018 július, B-J: Guillame Faury, az Airbus kereskedelmi divíziójának elnöke, Tom Enders az Airbus elnök-vezérigazgatója és Eric Schulz, az Airbus kereskedelmi repülőgépeinek marketingjéért és értékesítésért felelős vezetője. (Fotó: AIRportal.hu)