A British Airways tulajdonosa, az International Airlines Group máris bejelentekezett a hétfő reggel leállt Monarch Airlines egyes vagyonelemeire. Résidőket, gépeket és személyeztet is átvenne a konszern.

A Sky news értesülései szerint az IAG még a Monarch csődje előtti napon, vasárnap fejezte ki nem hivatalosan, hogy a Monarch egyes fel-és leszállási résidejeit, néhány repülőgépet, illetve a hozzájuk tartozó hajózó személyzetet is szívesen látná saját érdekszférájában.

A Sky szerint ugyanis a Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAA) már szombaton is csak 24 órás, ideiglenes ATOL-engedélyt adott a Monarchnak. A légitársaság nem tudta garantálni az üzem anyagi hátterét, a 24 óra lejártával pedig az engedély megszűnt, a légitársaság pedig – bár az ATOL-engedélyhez bevétele 5 százaléka kötődik – úgy döntött, beszünteti üzemelését.

A Monarch Airlines-nak szeptember végével 2800 dolgozója volt.

Fotó: AIRportal.hu

Az International Airlines Group egyelőre nem kommentálta a Sky értesüléseit. A monarch Airbus A320-asokból és A321-esekből álló flottát üzemeltetett, a 34 gép beilleszthető az IAG flotztájába, mivel a British Airways, az Iberia és az Aer Lingus is az európai gyártó gépeit használja az európai hálózatban.

Az IAG mellett sajtóinformációk szerint a Monarch versenytársa, a Thomas Cook is bejelentkezett egyes vagyontárgyakra. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a légitársaság felszámolása milyen menetrend szerint történik, egyelőre azzal vannak a vezetők elfoglalva, hogy a külföldön rekedt, mintegy 100 ezer utast hazahozzák. Ezzel kapcsolatban korábban a CAA azt közölte: azok nagy többsége, akiknek hétfőn lett volna a visszaútja, hétfő estig hazatérhetnek. Ehhez a CAA és a Monarch a Qatar Airwaystől is bérelt gépeket, amely már a reggeli órákban leszálltak Lutonban.

MEGOSZTÁS