A szingapúri Tigerair az első ázsiai légitársaság, amely utólagosan láttatta el flottájának Airbus A320-as típusát az európai gyártó új szárnyvég-technológiájával, a Sharklettel.

A Tigerair a malajziai Kuala Lumpurban található Sepang Aircraft Engineering vállalatot bízta meg öt darab újonnan átvett Airbus A320-asának szárnyvég átalakítására. Ezeken a gépeken azért lehetséges viszonylag könnyedén elvégezni a sharkletesítést, mert szárnyszerkezetük már kompatibilis az új kiegészítővel.


Az Airbus által október végén beharangozott, 2015-től elérhető utólagos sharkletesítés kivitelezési ideje gépenként csaknem két hetet vesz majd igénybe, mivel azt azokhoz a korábbi gyártású A320-asokhoz kínálják, amelyeknek nemcsak a szárnyvégeit kell kicserélni, hanem a szárny szerkezetében is erősítéseket szükséges végrehajtani.

A Tigerair flottája azonban hamarosan eleve Sharklettel érkező vadonatúj Airbus A320-assal is rendelkezni fog, mivel még az év végéig átveszik első ilyen gépüket.

Az amerikai kontinensen a JetBlue volt az első, amely a Tigerair-hez hasonlóan a gépének átvételét követően végeztette el a Sharklet szárnyvégek felhelyezését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!