Bejelentette első Boeing 787-9 Dreamliner útvonalait a hosszított törzsű típusváltozat indító légitársasága, az Air New Zealand. A desztinációk között szerepelnek hosszú-, és közép hatótávú járatok is. Az első gép várhatóan 2014 nyarán áll forgalomba.

Az amerikai repülőgépgyár június elején számolt be róla, hogy megkezdte az első Boeing 787-9-es végszerelését, amelynek szűzrepülését még az idén szeretnék végrehajtani, hogy a megrendelők mihamarabb átvehessék első gépeiket. A legutóbbi tájékoztatás szerint eddig 20 ügyféltől összesen 355 darab rendelés érkezett a típusra.

Kapva az alkalmon a leendő első üzemeltető, az Air New Zealand is megkezdte új típusának promotálását és bejelentette az első útvonalakat, amelyeken a hosszított törzsű Dreamlinert állítják szolgálatba a jövő év folyamán. A távolabbi célállomások között Tokió és Sanghaj, míg a közelebbi, közép hatótávúak között Perth, Honolulu és Francia Polinézia fővárosa, Papeete szerepelnek.

Az Air New Zealand 2006 májusában döntött az alaptípusnál nagyobb, berendezéstől függően 250-290 utas szállítására alkalmas, 14800-15750km hatótáv teljesítményű Dreamliner mellett. A megrendelést négy géppel indították, de mai állapot szerint összesen 10 darab B-787-9-esre van érvényes foglalásuk.

Az eredeti ütemezés szerint az új-zélandiak első Dreamlinere már 2010-ben átadásra került volna, de a típus gyártásában keletkezett késések, valamint az idei év elején az akkumulátor problémák miatt elrendelt teljes repülési tilalom mind hátráltatták a programot. Most úgy néz ki, hogy az Air New Zealand 2014 nyarán állíthatja forgalomba első Boeing 787-9-es típusát. A flotta pedig 2017-ig bezárólag válik teljessé.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Dreamlinerek szolgálatba állításával a légitársaság fokozatosan kivonja a forgalomból 5 darab Boeing 767-300ER típusát. Szemben a 767-esekkel a 787-esek már három komfortosztályt kínálnak majd fedélzetükön: Business Premier, Premium Economy és Economy kiosztásban.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!