Pert indít a Boeing ellen a Malaysia Airlines 370-es járatával eltűntek hozzátartozói egy része. Hatvanan azért fordultak a bírósághoz, hogy kiderüljön, volt-e a gépnek minőségi, vagy egyéb problémája.

A China Plus hírportálnak nyilatkozott Csang Csuihuaj, a hatvan hozzátartozó jogi képviselője, aki azt mondta, a Washingtonban tartandó per kimondottan a Boeing 777-200-as műszaki, vagy egyéb problémáira fókuszál majd. A hatvan hozzátartozó 28 kínai áldozat rokona, és családonként legalább két ember kereste meg őt azzal, hogy induljon vizsgálat ebben a témakörben.

Mindegyik hozzátartozó kártérítést követel a Boeingtől, bár ennek mértéke családonként változik. Az összeget egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A tárgyaláson több hozzátartozó is személyesen lesz ott.

A Boeing szóvivője nem kommentálta a hírt, annyit közölt, hogy továbbra is osztoznak az MH370-es járat hozzátartozóinak fájdalmában, és a továbbiakban is megadnak minden segítséget a maláj kormánynak, amely a nyomozást folytatja.

Novemberben Pekinben már volt egy tárgyalás-előkészítő procedúra, ennek során 37 embert hallgattak meg, a családok 1,5 és 11,3 millió dollár közötti kártérítést követeltek öt szervezettől, köztük a Malaysia Airlinestól, a Boeingtől és a hajtóműveket gyártó Rolls Royce-tól.

A Malaysia 370-es járata még 2014 márciusában tűnt el a radarernyőkről 12 fő hajózó személyzettel és 227 utassal a fedélzetén. A 9M-MRO lajstromú gép Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, majd 40 perccel a felszállást követően eltért a tervezett útvonaltól és déli irányba fordult, majd eltűnt a radarokról. A repülőgép személyzete nem adott le semmilyen vészjelzést, a repülőgép összes kommunikációs rendszerét és transzponderét lekapcsolták.

A keresés több évet vett igénybe, de ezalatt nem sikerült a roncsokat megtalálni. A keresést idén év elején felfüggesztették, majd az Ocean Infinity nevű cég ajánlása újraindult. A társaság vállalta, hogy csak akkor kér sikerdíjat, ha megtalálják a roncsokat.