A lengyel nemzeti légitársaság mai közleményében jelentette be, hogy a földön rostokló Boeing 787-es repülőgépek hiányát nem teljesen tudják lefedni a meglevő Boeing 767-es repülőgépek, így a cég vezetősége egy új gép szolgálatba állítása mellett döntött.

Az új flotta tag egy Airbus A330-200-as (CS-TFZ) repülőgép lesz, mely a portugál Hi Fly cégtől fog Varsóba érkezni. Első járatát az előzetes tervek szerint április 12-én teljesíti majd, és körülbelül május végéig fog a LOT flottájában üzemelni. A repülőgéphez személyzetet is bérelnek, azonban a légiutas kísérőket a lengyel fél fogja biztosítani. Az Airbus feltételezhetően a Varsó – New York, és a Varsó – Chicago útvonalakon fog szolgálatot teljesíteni.

A közleményben kihangsúlyozták, hogy az Airbus A330-ason is legalább olyan kényelmesen és kellemes környezetben utazhatnak majd az utasok, mint a 767-eseken. Emellett pedig élvezhetik a LOT-tól megszokott pontos, precíz kiszolgálást.

A légitársaságtól kapta az alábbi képet szerkesztőségünk, mely az A330-as repülőgép belsejét mutatja. (Fotó: LOT)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!