Budapest, 2009. július 9. – Július 8-án megszületett a jogerős ítélet abban a perben, amelyet zaj-és környezeti terhelés kapcsán egy XVIII. kerületi lakos indított a Budapest Airport (BA) ellen. A bíróság a felperes kártérítési igényét elutasította és megállapította, hogy a BA nem követett el jogsértést. Ezzel lezárult az első olyan precedens értékű per, amelyet zajterhelés kapcsán egy magánszemély indított a ferihegyi repülőtér üzemeltetője ellen.

Egy erzsébet-bélatelepi ingatlan tulajdonosa több mint 4 éve állt perben a repülőtér üzemeltetőjével. Állítása szerint a ferihegyi repülőtér működése számára egészségkárosodást okozott, valamint háza értékcsökkenését eredményezte.

Az iratok tanúsága szerint a pert elindító pestszentlőrinci lakos kifogást emelt a vélt jogsértések ellen, valamint kérte a repülőtér működési feltételeinek szigorítását, illetve a működés teljes beszüntetését. Véleménye szerint a légiközlekedés által keltett zajhatások meghaladták az előírt határértéket, az általa lakott épületben károk keletkeztek és mindezek következtében az ingatlan is veszített értékéből. Beadványában több mint 20 millió forint kártérítés megfizetését követelte.

A bíróság első fokon már elutasította a keresetet. A döntés idén januárban született, de nem emelkedett jogerőre, mert a felperes fellebbezett. Ezt követően azonban a bíróság másodfokon is a BA-nak adott igazat, mivel – a bírói indoklás szerint – semmilyen bizonyíték nem utal a Budapest Airport jogsértő magatartására.

A döntés újabb, immár bírósági ítélettel alátámasztott, egyértelmű bizonyíték arra, hogy a ferihegyi repülőtér az előírásoknak megfelelően működik, a Budapest Airport a jogszabályok tiszteletben tartása mellett végzi a repülőtér üzemeltetését. Ez azért is különösen fontos üzenet, mert jelenleg több olyan bírósági ügy van folyamatban, amelyeknek a jelenlegi perhez hasonló jogi háttere van.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Örömmel értesültünk a bíróság döntéséről, amely egyértelműen kimondja, hogy a BA a jogszabályokkal összhangban üzemelteti a repülőteret.” – hangsúlyozta Szarvas Gábor környezetvédelmi- és munkavédelmi igazgató, majd hozzátette: „A BA emellett továbbra is kiemelt figyelmet fordít a repülőtér környékén élő lakosságra és elkötelezett abban, hogy a zajjal kapcsolatos problémákat érdemben kezelje. Az elmúlt időszakban számos olyan intézkedés történt, amely érdemben javított az erzsébet-bélatelepiek életminőségén. Példaként említhetném a településrészt érintő felszállási irányszög változtatását, vagy a napokban elindított önkéntes zajszigetelési programot.”

Forrás: BA

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!