Elkészült az első Boeing „triplahetes”, mely az új gyártási eljárás szerint gyorsabban épült, mint eddigi társai. A repülőgép egy B777 Freighter – azaz a teherszállító változat, a különféle tesztek, valamint berepülések után a Korean Air Cargo cég festését kapja meg – adta hírül a Boeing.

Az új összeszerelési eljárás, több mint egy éves tervezés után 2012 októberében kezdődött, ugyanis ekkor érkeztek meg a repülőgép egyes részei a Boeing everetti gyártócsarnokába.

Az első ilyen példány összeszerelése során talán az eddigi legjobb termelési mutatókkal találkoztunk – nyilatkozta Scott Fancher, a Boeing 777-es program egyik vezetője. Az új eljárásoknak köszönhetően, mint például az automata szegecselő gépek alkalmazása a szárnyakon, és a padlózaton, a Boeing 777-es összeszerelése egy nappal kevesebb időt vesz igénybe, azaz a munkatársaink a korábbi 49 nap helyett, 48 nap alatt összeszerelnek egy-egy repülőgépet. A gyorsabb gyártást a szárnyak festésére alkalmazott új rendszer is segíti.

A gyártósor immáron havi 8,3 darab repülőgépet állít elő, ami éves szinten összesen 100 példányt tesz ki. Nem ez az első alkalom, hogy a repülőgép gyártási rátáját növeli a Boeing. Először a havi 5 darab repülőgépes kibocsátást növelték 7-re, utána pedig a jelenlegi 8,3-as szintre, mindezt 31 hónap alatt.

Eddig összesen 1066 Boeing 777-est adott át a gyár, és összesen 1431 megrendeléssel büszkélkedhet, 66 vásárlótól a világ minden tájáról.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!