A Bombardier kanadai repülőgépgyártó frissített előrejelzése szerint a következő húsz évben 12,5 ezer új regionális gépre lehet igény 820 milliárd dollár értékben, a legnagyobb szeletet a 100-150 üléses gépek tehetik ki.

Fred Cromer, a közlekedési eszközöket gyártó Bombardier repülőgépekre szakosodott részlegének vezetője a gyártó honlapján közzétett becslésben azt írta, erős igény mutatkozik a 60-150 székes szegmensben, és szerencséjükre minden, ebben a kategóriában keletkező igényt ki tudnak elégíteni.

Szerinte az is a malmukra hajtja a vizet, hogy a légitársaságok máshogy állnak hozzá az eszközök értékeléséhez. A cégek ugyanis a hálózatba jobban illő gépeket szeretnének, így több pénzt áldoznak az újabb, az igényeiknek jobban megfelelő gépekre a profit növelése érdekében.

A Bombardier azzal számol, hogy 2036-ig összesen 12 550 olyan gépre lesz szükség a világon, amelyek 60 és 150 szék közötti kapacitással bírnak. A bevételek 70 százaléka, 580 milliárd dollár a 100-150 székes gépek eladásából keletkezhet, a 60-100 székes szegmens 240 milliárd dollárt hozhat a konyhára 5750 gépes igénnyel.

A legtöbb gépet Észak-Amerika és Európa fogja “felszívni”, a két földrészre 5700 gép, a teljes igény 46 százaléka kerülhet.

A 100-150 székes gépek iránti keresletet hajtja, hogy a légitársaságok elkezdenek kisebb gépeket vásárolni, mivel az egy székre vetített üzemelési költség egy nagyobb keskenytörzsűvel nem csökkenthető olyan mértékben, mint a nagy regionális típusokkal.

Az előrejelzés szerint erősödni fog a 20-60 székes kis regionális gépek iránti kereslet csökkenése, a 60-100 székes kis regionális gépek fogják uralni a legfeljebb 500 tengeri mérföldes járatokat, míg a 100-150 székes kis keskenytörzsűek a rövid- és középtávú point-to-point járatok üzemeltetésében lehetnek sikeresek.

A Bombardier nem számszerűsítette, hogy a legutóbbi felmérés óta mennyivel nőtt az előrejelzésben szereplő gépek száma, de az azért leírták, hogy az igényt erősíti, hogy 2036-ig a mostani regionális flotta 86 százaléka kicserélődik.

MEGOSZTÁS