Harminchat légitársaság kilencvennégy úti célját kínálja a Budapest Airport (BA) új, 2009-es nyári menetrendje. A ferihegyi repülőtér üzemeltetője az Utazás 2009 kiállításon jelentette be, hogy a tavalyi nyárhoz viszonyítva idén nyolc százalékkal bővül a lefoglalható ülőhelyek száma. Várhatóan három új légitársaság – EuroAir, Iberworld, Scandinavian Airlines – indít járatokat Budapestről. Utóbbi visszatérőnek számít, hiszen a SAS már korábban is jelen volt Ferihegyen.

Iasi (Jászvásár) most először kerül fel a Ferihegyről közvetlenül elérhető városok listájára. A Malév heti hat alkalommal indít járatokat az észak-kelet romániai nagyvárosba, amely terület eddig „fehér foltnak” számított.

Számos légitársaság döntött úgy, hogy sűríti járatait, vagyis a 2008-as nyári menetrendhez képest gyakrabban repül Budapest és egy másik város között. Zágrábba például heti tizenhat járat indul, Helsinkibe kilenc, London-Heathrow repülőterére pedig napi négy. Újdonság a Lufthansa Milánóba hetente hatszor közlekedő járata. A Norwegian Air immár Koppenhágába és Stockholmba is repül, ami különösen jó hír, hiszen a Sterling tavalyi kiválásával nagy igény volt a két északi várossal való kapcsolat bővítésére.

Szintén újdonság a Wizz Air madridi és nápolyi járata, emellett a diszkont légitársaság 44%-kal bővít a London/Luton-Budapest vonalon.

A nyári menetrend március 29-én lép érvénybe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A kedvező mutatók ellenére a Budapest Airport nehéz nyári időszakra készül. Európában a gazdasági válság hatására az év első hónapjában átlagosan 10,7 százalékkal csökkent a repülőterek forgalma, és a légitársaságok sorra mondják le repülőgép megrendeléseiket. A BA közel 9,8% százalékkal kevesebb utast fogadott idén, mint tavaly januárban.

Mit tehet a repülőtér, hogy a légitársaságok a nehéz helyzet ellenére is Budapestet válasszák? A BA a lehető legjobb technikai feltételeket szeretné kínálni, éppen ezért nem lassít 65 milliárd forintos fejlesztési tervei megvalósításán. A repülőtér üzemeltetője már 40 millió eurót költött az előkészítő munkálatokra, és hamarosan megkezdődik az új terminálépület, a BUD SkyCourt építése.
Fontos célkitűzés az útvonalhálózat fejlesztése, új légitársaságok megnyerése is. A BA ösztönző-rendszerekkel támogatja a légitársaságokat, és marketing akciókkal segíti a légitársaságokat abban, hogy ülőhelyeik ne maradjanak üresen.

A Budapest Airport egyúttal igazi repülőtér élményt szeretne nyújtani utasainak. A szolgáltatások színvonalának emelésének tudható be a tavaly nyáron átadott, 900 millió forintos utasbiztonsági rendszer, amely jelentősen csökkentette a sorok hosszát. Az utasok hamarosan igénybe vehetik a 12 új automata check-in pultot, valamint a mobiltelefonjukról is „bejelentkezhetnek” a járatra. Így tovább csökkent a várakozási idő Ferihegyen.

Befejeződött az 1-es terminál kereskedelmi kínálatának átalakítása is: öt új üzlet és egy étterem nyílt meg a diszkont légitársaságok számára fenntartott utascsarnokban. A termékek árai átlagosan 30-40 százalékkal alacsonyabbak, mint egy vásárlóutca, vagy egy elegáns bevásárlóközpont üzleteiben. Az utasok kényelmét szolgálja a 2-es terminál négy új étterem/bárja is. A Budapest Airport szeretné, ha a repülőtéri hangulat és a magas szintű kiszolgálás egyaránt hozzájárulna az utazás semmihez sem hasonlítható élményéhez.

Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója elmondta: „Ez már a második alkalom, hogy a BA részt vesz az Utazás kiállításon. Idén egy mini-terminált építettünk fel a Hungexpón, ahol a látogatók több mint 100 akciós légitársasági ajánlat közül választhatnak, megismerkedhetnek a repülőtér szolgáltatásaival és fejlesztési programunkkal, de lesz nyereményjáték is.
Nem véletlen, hogy itt vagyunk: a BA hangsúlyos szerepet kíván betölteni a hazai turizmusban. Magyarország érdekei is azt kívánják, hogy együtt lépjünk fel az utazás népszerűsítése és a vendégek megnyerése érdekében. Az idegenforgalmi üzletág egyik legnagyobb szereplőjeként mindent megteszünk, hogy együtt dolgozzunk minden érintett féllel.

Állandó résztvevői lettünk a Nemzeti Turisztikai Bizottság munkájának, közös akciókat indítunk az utazási irodákkal és az állami idegenforgalmi intézményekkel, külföldi kiállításokon terjesztjük az ország jó hírét. Közösen erős nyári szezont zárhatunk.”

Forrás: BA

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!