Információink szerint a jobb oldali hajtómű meghibásodása miatt Budapesten szakította meg útját az Air India légitársaság (IATA: AI, ICAO: AIC) London Heathrow – Mumbai járata.

Fotó: Ispán Tamás - AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: Ispán Tamás – AIRportal.hu

A légitársaság AI-130 számú járatát a VT-ANL lajstromjelű Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgépe teljesítette. A repülőgép Belgrádtól dél-keletre fordult vissza Budapest felé és kezdte meg a süllyedést.

A repülőgép 5 tonna üzemanyag kiengedését követően 17:37-kor rendben leszállt a budapesti repülőtér 31R jelű futópályáján, majd a számára kijelölt, R278A jelű állóhelyre gurult. A repülőtéren teljes kényszerhelyzeti készültséget rendeltek el, amely sztenderd eljárás ilyen esetekben.

Három Dreamliner egyszerre Ferihegyen

A járat utasait más, nyugat-európai repterekről Indiába közlekedő gépei szállították el Ferihegyről az éjszaka. A légitársaság Frankfurtból és Párizsból Delhibe induló Air India járatai – amelyeket szintén Dreamlinerekkel repül a cég – szálltak le Budapesten.

Információink szerint a repülőgépek kiszolgálása nem volt zökkenőmentes, a Frankfurtból és a Párizsból érkező mentesítő járatok mintegy öt órát vesztegeltek Ferihegyen és csak a hajnali órákban tudtak felszállni Ferihegyről. Ennek oka az volt, hogy a repülőgépekről az összes utast ki kellett szállítani, majd az összes poggyászt és árut is újra kellett rakodni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A három Air India járaton összesen 56 mozgáskorlátozott utazott, ez körülbelül egy teljes napi kerekesszékes utasforgalmát jelenti a budapesti repülőtérnek. Az AMS PRM szolgálat és az orvosi szolgálat munkatársai megfeszített munkával tudták a gépek fedélzetére juttatni a sok mozgásában korlátozott utast.

A meghibásodott Boeing 787-es várhatóan néhány napig még Budapesten marad, mert csak azt követően állhat újra forgalomba, hogy a szakemberek kicserélték a meghibásodott hajtóművet.

Videó a repülőgép begurulásáról az R278A állóhelyre.

Videó: Ispán Tamás – AIRportal.hu

A járat 17:36-kor rendben leszállt Ferihegyen. | © AIRportal.hu

A járat 17:36-kor rendben leszállt Ferihegyen.


A járat útvonala a Flightradar24.com radarképén 17:24-kor. | © AIRportal.hu

A járat útvonala a Flightradar24.com radarképén 17:24-kor.


Frissítve: 2015. január 23. 10:00

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!