Címlap Címkék Előrejelzés

Címke: előrejelzés

Több új repülőgép eladására számít az Airbus

Legfrissebb 20 éves előrejelzésében az európai gyártó úgy látja, hogy 2042-re a fenntarthatósági célok miatt a légitársaságok több régebbi gépüket cserélik újakra, emellett bejelentette az A350-es és az A330neo továbbfejlesztését.

A járvány előtti forgalom 84 százalékára számít idén az Eurocontrol

A negatív hatások ellenére folyamatosan bővülő, átlagosan a 2019-es szint 84 százalékát elérő járatszámot becsül az idei évre az európai forgalomszervező.

Csak 2025-re érheti el Európa a járvány előtti utasforgalmat

Az európai repülőterek szervezete szerint csak 2025-re éri el a kontinens a 2019-es utasszámot, jelenleg a nem uniós légikikötők forgalma erősebben bővül.

Az EU utazási szabályai példaértékűek az IATA szerint

Utazási szabályokról, maszkviselésről és a légitársaságokat ért veszteségekről is szó volt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség éves közgyűlésének első napján Bostonban.

Túlzott optimizmussal vádolják a Boeinget

A szakma jeles képviselői szerint az amerikai gyártó középtávú előrejelzése túl szép képet fest, a környezetvédelmi aggályok és a koronavírus-járvány miatt korántsem derűs a helyzet.

Öt év múlva 226 millió utast szállítana a Ryanair

A járvány utáni légiforgalomban nagyobb szerepe lesz a fapadosoknak a Ryanair szerint, ezért 200 millióról 226 millióra emelte az öt év múlva elérhető utasforgalmát.

A Boeing szerint helyreállt az új repülőgépek iránti igény

A járvány előttinél is kedvezőbb képet mutat a Boeing friss, 10 évre szóló előrejelzése, amely szerint 9000 milliárd dollár értékben lesz szükség új repülőgépekre és szolgáltatásokra.

Kétharmadával kevesebb járat közlekedik a magyar légtérben

A Eurocontrol adatai szerint még most is 64 százalékkal marad el a magyar légtér forgalma a járvány előtti szinttől, amit legjobb esetben is 2023 második félévében érhet el.

Bizonytalan, hogy milyen lesz a nyár utáni helyzet Amerikában

Az American Airlines szerint egyelőre nem tudni, mi várható ősszel az utasforgalomban, mivel továbbra is nagy a bizonytalanság, ezúttal az üzleti utasok visszatérése kapcsán.

Az IATA szerint 2023-ban már több utas lesz, mint a járvány előtt

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése azt mutatja, hogy 2023-ra visszaállhat a járvány előtti utasforgalom, a 2030-ra korábban várt utasszámot azonban 7 százalékkal vetheti vissza a megtorpanás.

Akár 2029-ig is elhúzódhat a légiforgalom visszaépülése

A Eurocontrol friss elemzése szerint rosszabb esetben akár 2029-ig elhúzódhat a légiforgalom visszaépülése, de az optimista becslés szerint is 3 év kell, mire a 2019-es szintre ér a járatszám.

Már 2022-ben a járvány előtti bővülési mértékre számít a Ryanair

Az előző évét rekordveszteséggel zárta a Ryanair, de idén már nullszaldós lehet, és jövőre olyan nagy arányú forgalomnövekedési mutatókat vár, mint ami a járvány előtt volt.

A vártnál gyengébb forgalomra számít idén az IATA

Az oltás lassúsága és a határnyitások elhúzódása miatt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség gyengébb idei utasforgalomra számít a tavaly decemberi becsléshez képest, bár hatalmas az igény a repülés iránt

Csak 2026-ban nyílhat meg a frankfurti reptér új terminálja

Ebben az évben sem vár tavalyhoz képest sokkal több utast a repülőtér üzemeltetője, ezért több ezer dolgozóját elbocsátja, az új, 3-as terminál átadását pedig további egy évvel elhalasztják.

A 2019-es szint fele helyett akár harmadára is csökkenhet az utasforgalom idén

Frissítette idei évre szóló előrejelzését az IATA, a korábbiakhoz képest jóval kevesebb utasra és sokkal nagyobb mértékű veszteségre számít a szervezet.

Lehetséges, hogy idén alig növekszik majd a forgalom

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség vezető közgazdásza szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy a légiközlekedés teljesítménye a 2019-es szintnek csak alig több mint harmadát éri el.

Már idén 20 százalékkal nőhet az üzleti utazásból származó bevétel

Egy globális kereskedelmi szervezet szerint a lakosság átoltottságának növekedésével jelentősen több lesz a bevétel az üzleti célú utazásokból, de a 2019-es szintet még évekig nem éri el.

Csökkenő forgalmat vár a Eurocontrol is, az Easyjet alig 10 százalékon üzemel

Az európai áramlásszervező is jelentős elmaradásra számít nyárig, az Easyjet járata alig 10 százalékát közlekedteti, az IATA pedig ismét a légitársaságok anyagi helyzete miatt aggódik.

Még jövőre is súlyos veszteségek lesznek a légitársaságoknál

A hatékony oltóanyagokról szóló hírek reményt keltők, de a légitársaságoknak jövőre is súlyos anyagi veszteséggel kell szembenézniük, és ezt nem mindegyik fogja túlélni az IATA friss elemzése szerint.

Akár 27 ezer új pilótára is szükség lehet 2021 végére

A kanadai szimulátorgyártó cég, a CAE előrejelzése szerint a válság elmúltával 2022-ig visszaállhat a 2019-es szintre a foglalkoztatott pilóták száma.

A korábban becsültnél kisebb bővülést vár a Boeing a légi áruszállításban

A következő 20 évre szóló, friss cargo-előrejelzésében legutóbbi prognózisához képest mérsékeltebb növekedést vár és kevesebb új áruszállító repülőgépre lát igényt a gyártó.

Jövőre is kemény év vár a repülésre az IATA szerint

Az IATA előrejelzése szerint tovább zuhan a légitársaságok bevétele, és újabb jelentős kiadáscsökkentésre lesz szükségük 2021-ben.

Még súlyosabb károkat okozhat a kapacitáshiány a légi áruszállításban

Közeleg az áruszállítás csúcsidőszaka, de az IATA szerint gondot okozhat, ha a légiközlekedés nem tud az eddigieknél nagyobb kapacitást rendelkezésre bocsátani.

Rontotta a féléves légiforgalmi kilátásokat az Eurocontrol

A következő fél évben, jövő év februárjáig 50-55 százalék körüli szinten stagnálhat majd a gépek száma a 2019-eshez képest, és a kieső bevétel is nagyobb lehet az eddig vártnál.

A tervezettnél kisebb forgalomra számít ősz elején a Eurocontrol

Az előzetesen becsülthöz képest naponta nagyjából 3 ezer járattal kisebb lehet a forgalom Európa légterében, az egyre szigorodó utazási szabályok miatt.
Hirdetés
Translate »