Kezdőlap Címkék Európai Bizottság

Címke: Európai Bizottság

Brüsszel elindítja a Malév GH finanszírozásának vizsgálatát

Megalapozottnak találta az Európai Bizottság versenyjogi főigazgatósága azt a beadványt, amelynek feltételezése szerint Malév GH Zrt. a közösségi joggal ellentétesen vett igénybe állami támogatást.

Vizsgálja az unió a Lufthansa külső foglalási díját

Vizsgálatot indított az Európai Unió a Lufthansa egyik foglalási eljárása miatt. A társaság két éve rendelte el, hogy minden olyan jegyfoglalás után, amelyet nem a cég honlapján végeznek el, külön díjat számol fel.

Nem menti meg a kormány a Malév-leányvállalatot

Leszavazta a kormány gazdasági kabinetje azt a tervet, amellyel a Malév GH-nak adtak volna 5,3 milliárd forintot.

Háború dúl a túlélésért a budapesti földi kiszolgáló cégek között

Gyakorlatilag élet-halál harc zajlik a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér földi kiszolgálói között. Az egyre bonyolultabb sztorinak pedig a cégek dolgozói, és akár az utasok is a kárvallottjai lehetnek.

Repülőjegy keresés

Oda-vissza Egyirányú

Honnan

BudapestBécs

Hova

LondonPárizsBarcelona

Odaút

Visszaút

Felnőtt

Gyerek

Csecsemő

+/- 3 nap

Business

Repülőjegy keresés

Légiközlekedési állások, képzések

Licensed B1 Aircraft Mechanic(s)

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Check-in ügyintéző

Malév GH Zrt. (AIDe-Hungary)

Check-in agent

BUDPORT Handling Kft.

Gépkocsivezető – Prága

Éden Rent Kft.

Repülőgép gépészmérnök

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép-szerelő gyakornok

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Éjszakás gépkocsivezető

Éden Rent Kft.

Eladó – Heinemann Duty Free

Magyar Duty-Free Kft.

Crew Planner

ASL Airlines Hungary Kft.

AirportShop ajánló

Kövess minket a Facebookon!