Címlap Címkék Futópálya

Címke: futópálya

A rendőrség is vizsgálódik a ferihegyi futópályahiba ügyében

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt rendelt el nyomozást a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság a ferihegyi kettes futópálya múlt heti meghibásodásának ügyében.

Már augusztusban megnyílik a 2B utasmólója

Az eredetileg tervezett október helyett két hónappal korábban, már augusztus elején üzembe helyezhetik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának meghosszabbításaként épült utasmólót. A futópálya felújítása is két héttel előrébb tart, mint tervezték.

Embert gázolt egy felszálló Embraer utasszállító Tanzániában

A Fastjet egyik felszálló Embraer E190-ese nekifutás közben, a futópályán elütött egy embert, az illető belehalt a sérülésekbe.

Galéria: Célegyenesben az 1-es futópálya felújítása

Végéhez közeledik az egyes futópálya felújítása Ferihegyen. A korábbi közlések szerint a részben felújított futópályát június 20-án adják vissza a forgalomnak.

Galéria: Így halad a 13R/31L pálya felújítása

Fotógalériát tett közzé Facebook oldalán a Budapest Airport a 13R/31L futópálya felújításáról.

Légiközlekedési állások, képzések

Kiemelt beszerző / Senior beszerző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Licensed B1 Aircraft Mechanic(s)

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőgép-szerelő gyakornok

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Utasforgalmi koordinátor

Bud Security Kft.

Személyi asszisztens

Budapest Airport Zrt.

Licensed B1 Aircraft Mechanic For Line Maintenance

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Anyagmozgató, Raktáros és Eszközkezelő

Menzies Aviation Cargo (Hungary) Kft.

Fegyveres biztonsági őr

Budapest Airport Zrt.

Air Cargo Office Agent(s)

Menzies Aviation Cargo (Hungary) Kft.
Hirdetés

Keresd az AIRportal.hu-t az Instagramon!