Címlap Címkék Kapacitáshiány

Címke: kapacitáshiány

Dráguló repjegyekre számít a Ryanair vezére a gépátadások csúszása miatt

Akár tíz százalékkal is nőhet a repülőjegyek ára nyáron Michael O’Leary szerint a Boeing 737-eseik átadásainak késései okozta kapacitáshiány miatt.

Ritkítja nyári menetrendjét az Easyjet

Az Easyjet 1700 járatát törli a nyári időszakban, főként az európai léginavigációs szolgáltatóknál tapasztalható kapacitáshiány miatt.

Heathrow meghosszabbítja a korlátozást, Schiphol kompenzálja a lemaradókat

A nyári menetrend végéig maradhat az utasok számának limitálása a londoni reptéren, az amszterdami pedig kártérítést ad a sorban állás miatt járatukat lekésőknek.

Több mint száz járatot kellett törölnie a Deltának, rekordforgalom volt húsvétkor

Amerikában a belföldi forgalom fellendülését a hétvégén több tényező is nehezítette: a Deltánál nem volt elegendő személyzet, egy számítógépes hiba miatt pedig három légitársaságnál nem lehetett jegyet venni.

Az európai légitársaságok kidolgozták a nyári késések elleni terveiket

Az Airlines for Europe légitársaságokat tömörítő szövetség hónapok óta együtt dolgozik az érintett szervezetekkel, hogy az idén nyáron csökkentsék a késéseket.

Eurocontrol: gyengébb forgalomnövekedésnél is egyre több a késés

Tovább nőtt a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya miatti késések száma Európa fölött márciusban, azonban a késések átlagos mértékét nézve némileg javult a helyzet.

Eurocontrol: februárban is jelentősen nőtt a késések száma

Jelentősen, közel 30 százalékkal nőtt Európában a múlt havi késések száma a tavaly februári adatokhoz képest, miközben a forgalom csak 3 százalékkal bővült.

Kapacitáshiányt okoz a Lufthansánál az A320neo-ügy

A tervezett repült óráknak csak a felét képesek repülni a német légitársaság új generációs Airbus-keskenytörzsűi, a Pratt&Whitney nem képes egyszerre elég javított részegységet és teljes hajtóművet kibocsátani.

Eurocontrol: nem elégséges a repülőterek kapacitásbővítése

Az Eurocontrol friss elemzése szerint nem elegendő az a kapacitásbővítés, amelyet a repülőterek terveznek, 2040-re 1,5 millióval több repülésre lehet igény, mint amennyire kapacitás lesz.

IATA: Európa legnagyobb baja a túlzsúfoltság

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) európai alelnöke szerint Európa legnagyobb baja, hogy a repülőterei és légi útvonalai már most túlzsúfoltak, a megoldás pedig koránt sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.

Légitársasági vezetők: lesznek áldozatai a magasabb olajárnak

Légitársasági vezérigazgatók szerint lesznek áldozatai a magasabb olajárnak, de az elmúlt évek konjunktúrája miatt a drágulásnak nem lesz akkora hatása, mint a 911 utáni válságnak.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »