Címlap Címkék Madárral ütközés

Címke: madárral ütközés

video

Madarat szívott be és kigyulladt egy A320neo hajtóműve

A felszállást megelőző nekifutáskor ütközött madárral a Spirit Airlines egyik repülőgépe, a megállás után az utasok vészcsúszdákon hagyták el a fedélzetet.

Ritka fajokkal és különleges kihívásokkal is találkozik a ferihegyi madár- és vadvédekezési csapat

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az évtizedek során jól bevált védekezési és riasztási technológiáknak köszönhetően a repülésbiztonság mellett a környezet és az élőlények védelme is megvalósul.

Madárrajjal ütközött a Delta Boeing 757-ese

Felszállás után történt az eset, a charter-járatot teljesítő repülőgép egyik hajtóművében komoly károk keletkeztek, a személyzet a visszafordulás mellett döntött.
video

Több madárral ütközés is történt az év első napjain

Amszterdamban a DHL A300-as repülőgépének hajtóművébe került, Isztambulban pedig a Turkish Cargo Boeing 777F orrkúpjának ütközött madár az év első napjaiban.

A repülőterek madárveszélynek való kitettségét vizsgálja a Roszaviacija

Vizsgálatot kezdeményezett az orosz repülőtereknél az ország közlekedésbiztonsági szerve, amely a madárveszélynek való kitettségre fókuszál.

Balesetet szenvedett az Ural Airlines Airbus A321-ese Moszkva közelében

Felszállás közben madarakkal ütközött az Ural Airlines Airbus A321-ese az orosz főváros közelében, a gép mindkét hajtóműve leállt, de a pilóták sikeresen le tudtak szállni a repülőgéppel egy mezőgazdasági területen, a földet érést mindenki túlélte.
video

Amikor egy flamingó átveszi a marshaller szerepét

Békésen sétálgatott a forgalmi előtéren a nagytestű vízimadár még a mögötte guruló Airbus A319-es és a mellette dudáló reptéri jármű sem zavarta meg abban, hogy szinte felvezesse az easyJet repülőgépét.

Egyre növekvő kárt okoznak a madárütközések

Az elmúlt öt évben ezer madárral ütközéses esemény történt a világon, a növekvő légiforgalom miatt ez csak több lesz, a javítási költség pedig növekszik a korszerű gyártási alapanyagok egyre szélesebb körű alkalmazása miatt.

Madárral ütközés után a jól működő hajtóművet állították le a Go Air járatának pilótái

A Delhiből induló járat még a futópályán madárral ütközött, a rövid repülés során több súlyos, banálisnak mondható hibát is vétett a személyzet.

Lángok csaptak ki a szaúdi válogatott gépének hajtóművéből

Állítólag madárral ütközött a Rossiya Airbus A319-ese, mely a szaúdi válogatottat szállította Oroszországon belül.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »