Címlap Címkék Pakistan International Airlines (PIA)

Címke: Pakistan International Airlines (PIA)

Jelentős elbocsátás és flottacsökkentés indul a Pakistan International Airlinesnál

Tizennégyezer dolgozójának mintegy felét elküldi, útvonalakat szüntet meg és csökkenti flottáját a Pakistan International Airlines.

Többen haltak meg légikatasztrófákban 2020-ban a kevesebb járat ellenére

A világjárvány miatt drasztikusan visszaesett a légiforgalom 2020-ban, ám ennek ellenére többen haltak meg repülőgép-katasztrófákban, mint az előző évben.

Belenyugodott európai kitiltásába a PIA, és készül a biztonsági auditra

A pakisztáni állami légitársaságot december 31-ig tiltották ki az EU légteréből, a fellebbezését pedig elutasította az EASA, a következő biztonsági auditon is múlik, mi lesz a sorsa.

Fél évig nem repülhet Európában a Pakistan International Airlines

Fél évre kitiltotta Európa légteréből az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a Pakistan International Airlines minden járatát július elsejétől.

Figyelmen kívül hagyta a légiforgalmi irányítás utasítását a pakisztáni gép pilótája

Figyelmen kívül hagyta a légiforgalmi irányítás utasítását a Pakistan International Airlines május 22-én lezuhant A320-as repülőgépének pilótája, erről a légügyi hatóság levélben tájékoztatta a légitársaságot.

Hatóságok is megerősítették: behúzott futóművel, a hajtóműveire szállt le a PIA Airbus A320-asa

A pakisztáni polgári repülési miniszter is megerősítette, hogy az egy hete balesetet szenvedett repülőgép az első megközelítéskor behúzott futóművekkel, háromszor érintette hajtóműveivel a futópályát, mielőtt átstartolt volna.

Sérülésnyomok maradtak a futópályán a pakisztáni gép első landolása után

Több száz méter hosszan sérüléseket találtak Karacsi repterének futópályáján a hatóságok a pénteki légikatasztrófa után, nem megerősített friss hírek szerint valóban hasra szállhatott először a később lezuhant repülőgép.

Leszállás közben lezuhant a pakisztáni állami légitársaság A320-asa

Sűrűn lakott városrészre zuhant Karacsi repterének megközelítésekor a Pakistan International Airlines egyik Airbus A320-as típusú gépe, két utas túlélte a balesetet.

Superjetek iránt érdeklődik a Pakistan Airlines

Pakisztán nemzeti légitársasága hat és tizenhat közötti darabszámban mérlegeli az orosz regionális típus forgalomba állításának lehetőségeit.

Túlfutott a Pakistan International Airlines ATR 42-ese Gilgitben

Leszálláskor nem tudott lefékezni, túlfutott és a pálya végén állt meg a Pakistan International Airlines Iszlámábádból Gilgitbe tartó ATR 42-500-as repülőgépe.

Márciusban kezdődhet a PIA átszervezése

Két sikertelen privatizációs kísérlet után a pakisztáni kormány veselkedik neki a légitársaság rendbetételének.

Elindulhat a pakisztáni Air Sial

Három év késéssel talán végre elindulhat a start-up légitársaság, de egyelőre nem tudni, diszkont vagy hagyományos működési modellben üzemel majd.

Semmilyen végzettsége nem volt a PIA több pilótájának

Hamis diplomával és iskolai bizonyítvánnyal vezetett repülőgépet a PIA több pilótája, ötüknek még általános iskolai végzettsége sem volt meg, de más alkalmazottak papírjaival is gondok vannak.
video

Törölték a járatát, felgyújtotta a saját csomagját a terminál közepén

Műszaki problémák miatt késett, majd később a rossz időjárás miatt törölni kellett a Pakistan International Airlines egyik belföldi járatát, az egyik utas erre felgyújtotta a saját csomagját a terminál közepén.

PIA: lefújták a privatizációt, újabb állami mentőövet kap a légitársaság

Újabb mentőövet nyújtott a hosszú idő óta súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Pakistan International Airlinesnak (PIA) többek közt állami bankgarancia formájában a pakisztáni kormányzat, a privatizációt lefújták, a cég szigorú állami felügyelet alatt működik tovább.
video

Futópálya-elhagyásos balesetet szenvedett egy ATR Pakisztánban

Futópálya-elhagyásos balesetet szenvedett a Pakistan International Airlines (PIA) egyik ATR-72-500-as repülőgépe.

Megújítja arculatát a Pakistan International Airlines

A Pakistan International Airlines (PIA) modernizálta logóját és repülőgépeinek festését is, talán nem véletlenül az új arculatot bemutató videóban egy A380-ason ábrázolják az új festést.

Ismét megpróbálják privatizálni a Pakistan International Airlines-t

Megint megpróbálja magánkézbe adni nemzeti légitársaságát Pakisztán kormánya, ehhez törvényt is módosítanak.
video

Kislány született a Pakistan International Airlines járatának fedélzetén

A kislány a PK 716-os számú, Madina - Multan járatot teljesítő Airbus A320-as repülőgép fedélzetén született meg szerencsére komplikációk nélkül. 

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »