Címlap Címkék Torontó

Címke: Torontó

Súrolta a futópályát az Air France egyik A350-esének farokrésze Torontóban

A torontói leszállás során elpattant az Air France Airbus A350-900-as repülőgépe, farokrésze pedig a futópályának ütközött.

Koronavírusosnak hazudta magát egy utas, két járatot is töröltek miatta

Koronavírusosnak hazudta magát egy kanadai utas, emiatt a Westjet járatának vissza kellett fordulnia és két járatot is töröltek, a 29 éves férfit pedig letartóztatták.

Összeütközött az Air Canada két repülőgépe a torontói repülőtéren

Vontatás közben összeütközött az Air Canada két repülőgépe Torontóban. Szerencsére utasok egyik fedélzetén sem voltak, azonban az anyagi kár jelentős.

A gép fedélzetén hagytak egy utast éjszakára Kanadában

Figyelmetlenségből a gép fedélzetén hagyott az Air Canada egy alvó utast, aki arra kelt fel, hogy a gép üres és sötét, mivel éjszakára letárolták.

A torontói repülőtéren is bevezetik az idő alapú elkülönítést

Kanada legforgalmasabb repülőterén is bevezetik az idő alapú elkülönítést, az eddig alkalmazott távolság alapú helyett.

4+1 kihagyhatatlan program Torontóban

A hetekben indult el újra az Air Canada Rouge közvetlen, szezonális járata Budapest és Torontó között, íme öt kihagyhatatlan program, ha meglátogatnád Kanada legnagyobb városát.

Jelentősen bővültek Bécs kanadai légi kapcsolatai

Az Austrian Airlines megnyitotta montreali járatát, az Air Canada pedig átvette az osztrák légitársaságtól a torontói útvonal üzemeltetését.

Frankfurtból is amerikai útvonalakat nyit a diszkont Primera Air

Folytatja a bejelentések sorát a fapados Primera Air, a német nagyvárosból is kínál jövő nyártól New Yorkba, Bostonba, Montreálba és Torontóba járatokat Boeing 737 MAX 9-eseivel.

Berlinből is transzatlanti diszkont járatokat nyit a Primera Air

Újabb bővülést jelentett be a diszkont Primera Air: a jövő nyártól Berlinből is kínálnak amerikai járatokat, New York-JFK, Boston és Torontó lesz elérhető a Tegel reptérről.

Két öböl-menti cég is bővít Torontóban

Heti háromról ötre emeli torontói járatainak számát az Emirates és a konkurens Etihad Airways is.

Már áprilisban visszatér Budapestre az Air Canada Rouge 2018-ban

Jövőre már áprilisban visszatér Budapestre az Air Canada Rouge és egészen október végéig közlekedik Torontóba, a csúcsidőszakban a hét minden napján.

Sűríti nyári budapesti járatait az Air Canada Rouge

Sűríti nyári járatait az Air Canada Rouge, a tervezett heti öt helyett heti hat járat lesz, péntekenként is járnak majd a cég Boeing 767-esei Budapestre.

Összeakadt két 777-es szárnyvége Torontóban

Összeakadt a Pakistan International Airlines (PIA) Boeing 777-esének és az Air France Boeing 777-esének szárnyvége Torontóban kedden este.

Hivatalos: 56%-kal bővít az Air Canada Rouge Budapesten

Az Air Canada Rouge budapesti járatai már május közepén elindulnak és a nyári csúcsszezonban – vagyis júniustól szeptemberig – heti öt járatot üzemel majd.

Heti ötre emeli budapesti járatainak számát az Air Canada Rouge

Heti ötre emeli Torontó - Budapest járatainak számát az Air Canada Rouge 2017. június 21-től. A cég Boeing 767-esei már május 20-tól visszatérnek Ferihegyre.

Kapacitásbővítést tervez jövőre az Air Canada Budapestre

Kapacitásbővítést tervez az Air Canada Rouge Budapestre, budapesti járatuk a 2016-os szezonban az elvárásaiknak megfelelően teljesített.

Nem lesz jövőre Air Transat járat Budapestre

Az Air Transat két sikeres év után a jövő évi nyári szezonban nem indít közvetlen járatot Budapestre.

Megérkezett az Air Canada Rouge Budapestre

Megérkezett az Air Canada Rouge második járata Budapestre, a légitársaság október 16-ig közlekedik Toronto és a magyar főváros között.

Hírfotó: Megérkezett az Air Canada Rouge első járata Budapestre

Az Air Canada szabadidős utazásokkal foglalkozó leányvállalatának repülőgépei hetente három alkalommal érkeznek Budapestre Torontóból, egészen október közepéig.

Újra jár az Air Transat Torontó és Budapest között

Az Air Transat gépei október közepéig hetente egy alkalommal közlekednek és közvetlenül Torontóba repülhetnek velük a légitársaság utasai.
Hirdetés
Translate »