Csökkenő árbevétel mellett is bővült a Lufthansa üzemi eredménye, de a kilátások miatt van min aggódnia a német légitársasági csoportnak, korábban emiatt is adtak ki profitfigyelmeztetést.

Fotó: Lufthansa | © AIRportal.hu

Fotó: Lufthansa

A Lufthansa lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a január-júniusi időszakban a légitársaság 15 milliárd euró árbevételt ért el, 2,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az üzemi kiadások 15,7 milliárd eurót tettek ki, 1,2 milliárd euróval kevesebbet, mint 2015 első félévében.

Az üzemi eredmény 13 százalékot javult 539 millió euróra, az adózott eredmény viszont már csökkenést mutat, a tavalyi első félévi 954 millió euróról 429 millió euróra esett ez a mutató.

Az adatokból kiderül az is, hogy az érintett időszakban az utasforgalom 0,7 százalékkal 51 millióra emelkedett, a kapacitások ennél nagyobb mértékben, 4,2 százalékkal nőttek, emiatt a járatok átlagos töltöttsége 1,9 százalékponttal 76,4 százalékra mérséklődött, amely a legalacsonyabb volt a három nagy full service légitársaság között a félév végén.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A csoporton belül a személyszállítási üzletág 393 millió euró üzemi eredménnyel zárt, ami 41 százalékkal lett jobb a tavalyinál. A szektor egy utaskilométerre számított bevétele 6,6 százalékkal csökkent, viszont egy utaskilométer előállításának költsége 9,4 százalékkal került kevesebbe.

A légitársaságok közül a Lufthansa 101 millióról 354 millióra javította üzemi eredményét, a Swiss-nél 211 millióról 131 millióra zsugorodott az eredmény, az Austrian Airlines pedig üzemi szinten a tavalyi 17 milliós veszteség után 1 milliós nyeregét könyvelt el.

Nagy baj van viszont az Eurowingsnél, ahol az árbevétel 8 százalékos emelkedése ellenére is 304 százalékkal zuhant az üzemi eredmény. A tavaly első félévi 22 milliós veszteség után idén a január-júniusi időszakban már 89 millió volt a veszteség.

Előrejelzésében a Lufthansa nem sok jóval kecsegtetett, a folyamatos terrortámadások és a gazdasági bizonytalanságok miatt a hosszútávú járatok foglalásának csökkenését prognosztizálják. Korábban kiadott profitfigyelmeztetésük szerint ennek eredményeként a az év végén az üzemi eredmény nem éri el a tavalyi szintet.