Csökkent a ferihegyi repülőtér utasforgalma tavaly: a Budapest Airport (BA) összesen 8 millió 443 ezer utast szolgált ki, 1,8 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben; a vezérigazgató szerint 2009 is nehéz, de „izgalmas” év lesz. Az utasszám csökkenésére a fapadosok 2003-as megjelenése óta biztosan nem volt példa Ferihegyen.

Szollár Domokos, a BA szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy 2008 utolsó hónapjában 505.594 utas fordult meg Ferihegyen, 9,9 százalékkal kevesebb, mint 2007 azonos időszakában. A decemberi forgalmat jelentősen befolyásolta a sztrájk, hiszen a 14 napos, több tíz ezer utast érintő munkabeszüntetés alatt a légitársaságok 283 menetrendszerinti járatuk törlésére kényszerültek.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a társaság közleményében hangsúlyozta: „Az utasforgalom enyhe visszaesése nem magyar jelenség. A világgazdasági válság negatívan hatott a légiközlekedés minden szereplőjére. A légitársaságoknak és a repülőtereknek rendkívül nehéz évük volt. Az év elején a kerozin ára az egekbe szökött, a pénzügyi krízis hatására pedig jelentősen csökkent a kereslet a légi utazás iránt”.

Visszaestek a fapadosok

A hagyományos légitársaságok utasainak száma 2008-ban 5.765.261 volt, ez szinte megegyezett a 2007-es adattal. A diszkont légitársaságok azonban 2.071.880 utast szállítottak, 133.771 utassal, 6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Tavaly a gépmozgások száma 5,17 százalékkal csökkent 2007-hez képest, összesen 117.876 felszállást és landolást regisztrált a BA. A kevesebb gépmozgás oka elsősorban az, hogy a légitársaságok minél jobb helykihasználtságra törekednek, miközben csökkentik járataik sűrűségét.

A tavalyi év legforgalmasabb hónapja az augusztus volt, amikor a BA összesen 934.724 utast szolgált ki. A legcsendesebb hónap a decemberi volt, 505 ezer utassal.

Jost Lammers a közleményben hangsúlyozta azt is, a repülőtér üzemeltetőjeként hosszú távra terveznek: „75 évre vállaltuk Ferihegy irányítását”. „Lesznek még hullámhegyek és hullámvölgyek a világ légiforgalmi piacán, melyek rövid távon éreztetik hatásukat Ferihegyen, de hosszú távon a budapesti repülőtér jelentős bővülésére és növekedésére számítunk” – idézik a vezérigazgatót.

Ennek érdekében a BA folytatja a megkezdett BUD Future fejlesztési programot, 2012-ig 261 millió eurót (65 milliárd forintot) költenek Ferihegy modernizálására. A 2-es terminál 52 milliárd forintos bővítéséről a hetekben írtak alá a szerződést, az új előterek több mint 4 milliárd forintért épülnek, és zajlik a vállalat belső átalakítása is. „2009 nehéz, de izgalmas év lesz” – fogalmaz Jost Lammers a közleményben.

Nem csak Ferihegy betlizett

A repülőterek világszerte érzik a válság hatását. Csökkenő utas számokat jelentett Európa három legforgalmasabb légikikötője. A londoni Heathrow-n 1,4 százalékkal kevesebb utas fordult meg tavaly, mint 2007-ben. A BAA többi londoni repülőtere is rosszabb évet zárt, mint két éve, a Gatwick forgalma 2,8 százalékot, a Stanstedé pedig 6 százalékot esett.

A frankfurti reptér 2008-ban 53,5 millió utast szolgált ki, ami 1,3 százalékos visszalépés 2007-hez képest. Az amszterdami Schipol 47,4 millió utas mellett 0,8 százalékos csökkenést könyvelt el.

Forrás: Menedzsment Fórum

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!