Az orosz légügyi hatóság és a közlekedési minisztérium közötti egyeztetés elhúzódása miatt késik a Wizz Air Budapest-Moszkva járatának indítása – írta pénteken több orosz turisztikai portál a gazeta.ru internetes újság értesüléseire hivatkozva.

Az Oroszországi Utazási Irodák Szövetségének honlapján megjelentek szerint az orosz közlekedési tárcánál közölték, hogy tavaly év végén kiegészítő tájékoztatást kértek a magyar légügyi hatóságoktól a Wizz Airről, de az mind a mai napig nem érkezett meg Moszkvába.

A magyar Polgári Légiközlekedési Hatóságnál ugyanakkor szerdán azt közölték a gazeta.ru hír és elemző oldal kérdésére, hogy nem kaptak semmiféle megkeresést az orosz hatóságoktól. A Wizz Air pedig nem kommentálta a moszkvai értesüléseket. Azután, hogy a Malév (2012. februárjában bekövetkezett csődjét követően) kivonult a piacról a Moszkva-Budapest útvonalon egyedül az Aeroflot üzemeltet járatot – emlékeztet az orosz szövetség. Az 51 százalékban állami tulajdonban lévő legnagyobb orosz légitársaság monopolhelyzete miatt megdrágultak a repülőjegyek Moszkva és Budapest között.

Éppen ezért az orosz utazási irodák inkább külföldi légitársaságok járataira vásárolnak jegykontingenseket. Hévízre például olcsóbb és gyorsabb Bécsen keresztül utaztatni a turistákat. Az újévre pedig charterjáratokat béreltek az orosz utazási irodák Budapest irányába.

A magyar Polgári Légiközlekedési Hatóság tavaly október 25-én jelentette be, hogy a Wizz Airt jelölték ki arra, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába indíthat járatot. Az orosz utazási szövetség hírportáljának egy nevének elhallgatását kérő szakértő azzal magyarázta az orosz hatóságok késlekedését a Wizz Air engedélyének kiadásával kapcsolatosan, hogy az orosz-magyar kormányközi megállapodásban nemzeti légitársaságról van szó, amely jogot kaphat arra, hogy rendszeres járatot üzemeltethessen a két ország között. A Wizz Air azonban, bár budapesti székhellyel rendelkezik, ténylegesen nem magyar légitársaság, mivel az Indigo Partners amerikai magáncég alapítóként vesz részt benne.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Wizz Air cáfolta az MTI hírben megjelent információkat és a következőt közölték lapunkkal: „Az alapító részvényeseinkre vonatkozó állítások tényszerűen hibásak és a továbbiakban nem kívánunk pletykákat kommentálni, főleg akkor, ha azok nyilvánvalóan alaptalanok és ismeretlen forrásból származnak. A Wizz Air továbbra is azon dolgozik együtt a hatóságokkal, hogy az utasok diszkont árakon utazhassanak ezeken az új útvonalakon” – nyilatkozta Daniel De Carvalho, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere.

Hasonló volt a helyzet az Austrian Airlines-szel, amikor azt megvásárolta a Lufthansa. Akkor az orosz és osztrák kormányzat valamilyen kölcsönös megállapodásra jutott – mondta a névtelenül nyilatkozó orosz szakértő. Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára december 20-án folytatott egyeztetéseket Moszkvában annak érdekében, hogy a Wizz Air elindíthassa közvetlen járatát a magyar és az orosz főváros között.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!