Sztrájkot hirdetett a FORSA szakszervezet részeként működő, ír pilótákat tömörítő egyesülés július 12-re. A szervezet tagjainak 99%-a voksolt a 24 órás sztrájk mellett annak ellenére, hogy a diszkont légitársaság felszólította dolgozóit, hogy álljanak el szándékuktól.

Az írországi bázisú Ryanair-pilóták azért döntöttek a sztrájk mellett, mert nem tudnak megállapodásra jutni a menedzsmenttel több munkaügyi kérdésben.

A pilóták többek közt kifogásolják a hajózó személyzetek egyes európai és afrikai bázisok közötti önkéntes, vagy nem önkéntes áthelyezésének módját, a szabadságok kiadásának meghatározását, valamint a pilóták előmenetelét, a kapitánnyá válást meghatározó gyakorlatot is.

A légitársaság álláspontja szerint már prezentálták javaslataikat a szakszervezet felé és próbáltak is találkozót kezdeményezni a sztrájk elkerülése érdekében. A munkavállalói képviselet azonban csak akkor áll el a munkabeszüntetéstől, ha a pilótákat érintő mind a tizenegy vitás kérdésben sikerül megegyezésre jutni,
sőt jelezték, hogy további napokra is sztrájkot hirdethetnek, amennyiben a munkáltató nem enged a követeléseknek.

A Ryanair tavaly év végén volt kénytelen változtatni korábbi gyakorlatán és elismerni a dolgozóit képviselő szakszervezeteket, miután pilótahiány következtében tömeges járattörlésre kényszerült az ír low-cost légitársaság.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Ryanair