Elege lett a KLM-nek az Air France vezetéséből, ezért struktúraváltást kezdeményeznek az Air France-KLM-csoport élén, és egyben nagyobb befolyást is szeretnének maguknak.

Tavaly röppent fel a hír, hogy az Air France és a KLM nem teljes békében és harmóniában él egymással, a hollandok munkakerüléssel vádolták meg a franciákat, mire a franciák azt vágták a hollandok fejéhez, hogy őket csak a pénz érdekli. Annyiban igazuk volt a franciáknak, hogy a csoporton belül a csendben, de biztosan üzemelő KLM hosszú ideje jobb eredményeket hoz, mint a sztrájkok által sújtott Air France.

Úgy tűnik, a mostani, több hete tartó sztrájkhelyzet – bár nem először, de most elég erősen – kikezdte a két cég kapcsolatát, a Bloomberg szerint ugyanis a KLM a kádercsere mellett struktúraváltást is akar.

A most már 400 millió eurós kárt okozó sztrájk miatt a hollandok teljesen a saját kezükbe vennék a saját cégük irányítását, emellett pedig holland alelnököt akarnak (2014 óta nincs alelnöki pozíció) a cégcsoportban. Ez azt jelentené, hogy az öt évvel ezelőtti vezetési formához térnének vissza.

Fotó: AIRportal.hu

Erre azok után nyílik lehetőség, hogy Jean-Marc Janaillac lemondott, miután nem sikerült a dolgozókkal megállapodni a fizetésekről. (A francia kormány egyes tagjai ekkor már azt is mondták, hogy a cég jövőjét kockáztatják.) Beszédes adat, hogy február óta az Air France-osok 15 napot sztrájkoltak, a KLM-nél viszont legutóbb 1995-ben volt munkabeszüntetési akció.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A két cég struktúráját soha nem illesztették teljesen össze a nemzeti érdekek és érzések miatt, a hollandok üzemelési formája viszont sokkal hatékonyabb, mint a franciáké, és ez a pénzügyeken is meglátszik: az Air France 178 millió euróra növelte veszteségét az első negyedévben, a KLM-é viszont a korábbi duplájára, 60 millió euróra nőtt úgy, hogy bevételük harmadával alacsonyabb, mint az Air France-é.

Egyesek már úgy gondolják, hogy a franciák problémái a KLM üzemelését is veszélyeztetni fogják.