Elfordulnak a nemzetközi járatoktól a kínai állami légitársaságok, és inkább a belföldi járatokra koncentrálnak a jövőben, legalább is ez derül ki a kapacitások allokálásából.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség a légitársaságoktól kapott információkból szűrte le, hogy 2017 első félévében a China Airlines, a China Eastern és a China Southern fele akkora mértékben növelte a kapacitásokat a nemzetközi útvonalakon, mint egy évvel korábban. Ennek hátterében az erős nemzetközi verseny, illetve a nagyon erős belföldi forgalom állhat.

A kínai belföldi utasok száma ugyanis egy év alatt 16,7 százalékot emelkedett és kétszer olyan gyorsan emelkedik, mint a nemzetközi. Hovatovább furcsa módon a belföldi járatok sokkal nyereségesebbek, nagyobb haszonkulccsal működnek. tavaly a nemzetközi hálózatot pont ennek kárára bővítették, idén visszatáncolnak majd ebből a pozícióból.

 

A Bloomberg adatai szerint a nemzetközi járatok haszonkulcsa 26 százalékkal alacsonyabb volt, mint a belföldieké, sőt, a nemzetközi járatokon az egy évvel korábbihoz képest 13 százalékkal kevesebb pénz keresnek, ugyanez a mutató a belföldieknél 2 százalékos eltérést mutat.

A folyamatot jól mutatja, hogy az első félévben a China Southern a helyi járatokra 8,9 százalékkal emelték a kapacitásokat a tavalyi 2,4 százalékkal szemben, a China Eastern pedig a tvalyi 7,8 százalékos helyett 8,7 százalékos bővítést hajtott végre.

 

Bár Kína adja a legtöbb beutazó turistát a világnak, a bővülés üteme 2016-ban 4,6 százalék volt szemben az évtized elején mért 20 százaléknak, és az előrejelzések szerint 4 százalék alá csökkenhet a bővülés üteme. Emiatt persze senki nem aggódik, csupán kezelni kell a helyzetet.

A nemzetközi járatoktól való elfordulást az is táplálja, hogy a nagy európai és amerikai repülőtereken nincs elég szabad résidő, ezért hiába a nagy kereslet, nem tudják kiszolgálni. Sok esetben pedig hullámzó a turisták érdeklődése, a kínaiakat a terrortámadások például klasszikusan elriasztja az öreg kontinensről.

A ch-aviation szaklap tudósítása szerint a kínai légügyi hatóságok új szabályozást vezettek be és engedélyeztek néhány új nemzetközi járatot Kínából. Ezeket a korábbi szokásoktól eltérően (általában egy kínai légitársaságnak engedték a járat üzemeltetését) már két légitársaságnak engedélyeznék.