A jövő évtől a szövetséges Emirates központja, Dubaj helyett ismét Szingapúrban áll meg a Qantas Sydney-London járata, de a Melbourne-ből a brit fővárosba közlekedő járat sem az Emirátusokon át közlekedik majd. Az együttműködés az Emirates légitársasággal nem szakad meg, sőt fejlődik és maradnak a code-share járatok is, de az arab légitársaság saját gépeivel lesz elérhető Dubaj.

Az ausztrál A380-asok visszatérnek a régi közbenső megállóba (Fotó: Qantas)

Miután kedvezően alakulnak a Qantas bevételei, Alan Joyce vezérigazgató bejelentette, hogy erősítik ázsiai jelenlétüket, ennek részeként a híres Kenguru-útvonalon közlekedő Sydney-London járatuk 2018-tól nem Dubajban, hanem Szingapúrban száll le közbenső állomásként.

„A partneri viszonyunk olyan ponthoz ért, hogy már nem muszáj a saját repülőgépeinkkel Dubajon át közlekednünk” – mondta az Emirates-szel meglévő szövetségükről a Qantas vezetője, Alan Joyce az aero.de cikke szerint.

Az ausztrál légitársaság 2013 óta használta a szövetségesévé ált Emirates bázisát a QF1-es járata közbenső állomásaként. Azonban az idén év elején is már kedvező pénzügyi eredményekről számolt be Alan Joyce, emlegetve az ázsiai terjeszkedési tervet, majd ezt újabb jó hírek követtek az elmúlt hónapokban.

A Qantas hosszú távú hálózata ismét nyereséget termel, ezzel indokolja Alan Joyce, hogy erősíteni kívánják az ázsiai jelenlétüket, ezt szolgálja a váltás is.

A tíz évre között Emirates-megállapodás következő öt évében a dubaji légitársaság saját gépei közlekednek csak Sydney-be, a code-share egyezmény értelmében azonban megmaradnak rajtuk a Qantas járatszámai is.

A változások része, hogy a Melbourne-London járat sem Dubajon át közlekedik majd 2018-tól, hanem Perth lesz a közbenső megálló.

Amint arról az AIRportal.hu is beszámolt, jövőre az új generációs Boeing 787-9-eseivel a Qantas közvetlen Perth-London járatot indít majd, ennek kezdő- és végpontja tehát Melbourne.

További módosítás lesz, hogy a Melbourne-Szingapúr járatán az ausztrál cég Airbus A330-asokról A380-asokra vált jövőre. Mint megírtuk, az óriásgépeit a közeljövőben alakítja át a Qantas, több prémium osztályú üléssel szereli fel őket.

A portál számításai szerint a Szingapúri erősítéssel a Changi-reptér a Londonba irányuló forgalomban több mint háromezer-háromszáz ülés többletet nyer, a kínálat 18 százalékát.

Az Emirates-megállapodást Alan Joyce „egyenlő felek” közöttiként jellemezte, amelyből mindkét oldal profitál. A Szingapúrba való visszatérésüktől 2019-től évi nyolcvan millió ausztrál dollár többletnyereséget vár.

A Qantas emellett további különlegességekkel is készül: ahogy az AIRportal.hu megírta, közvetlen Sydney-London járatot szeretnének indítani néhány év múlva. A világ leendő leghosszabb, mintegy húszórás útvonalához várják az Airbus és a Boeing ajánlatát, hogy az ultrahosszú járatokra képest A350-900ULR, illetve 777-8 típusukból miként lehet még némi plusz hatótávot kihozni.

MEGOSZTÁS
  • Laszlo Vilag

    “a Qantas közvetlen Perth-London járatot indít majd, ennek kezdő- és végpontja tehát Melbourne.”

    Ööööö, ezt csak én nem értem?

    • Gergely Nagy

      Melbourne-Perth-London-Perth-Melbourne