Egy évvel elhalasztotta a KLM a korábban megrendelt hét darab Airbus A350-900-as repülőgépének átvételét. Ez azt is jelenti, hogy az eredetileg tervezettnél tovább szolgálhatnak az Ég Királynőjének becézett Boeing 747-400-asok a Holland Királyi Légitársaság flottájában.

Az Air France-KLM csoport még 2013 júniusában rendelt meg összesen 25 példányt (+ 25-re opciót szerzett) az Airbustól az A350 XWB alapváltozatából, melyből a tervek szerint hét kerül a holland légitársasághoz.

Tavaly a csoport azt közölte, hogy legkorábban 2020-ban kezdik el átvenni a megrendelt repülőgépeket, most azonban az air-journal.fr információi szerint a KLM ismét halasztott:
legkorábban 2021-ben vehetik át az első A350-900-as repülőgépüket.

A hét darab új generációs A350 XWB tehát 2021 és 2023 között érkezik meg a flottába.

A döntés egyenes következménye, hogy a flottában szolgáló 12 darab Boeing 747-400-as a korábban tervezettnél egy évvel tovább maradhat forgalomban. A KLM még üzemeltet a 747-es Combi, azaz vegyesen utas és áruszállító változatából is, egy korábbi közlés szerint az utolsó Combi 747-es várhatóan 2020-ban búcsúzik a szolgálattól.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing 747-400-as repülőgépeket az A350-900-asok és a legnagyobb befogadóképességű Dreamlinerek, a Boeing 787-10-esek vegyesen váltják le a KLM flottájában.

Az Ég Királynőjének hívott típus utolsó példánya tehát 2023 körül, az A350-es flotta kiteljesedésével búcsúzik a holland légitársaságtól.

A híres St. Maarten-i Maho Beachre már nem Boeing 747-essel, hanem A330-assal repül a KLM. (Fotó: AIRportal.hu)