Elindította első, Budapest és Agadir közötti járatát a Wizz Air, az első járat teltházas volt, minden jegyet eladtak.

Az Airbus A320-as felszállása előtt tartott sajtótájékoztatón Mohamed Said turisztikai és légiközlekedési miniszter azt hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kapcsolatok lépésről lépésre egyre szorosabbak lettek az elmúlt időszakban. A járatnyitást hosszas előkészítő munka előzte meg, amelyben a marokkói turisztikai hivatalnak, valamint a marokkói és magyar utazásszervezőknek is fontos szerepe van.

Emellett a Wizz Air eseményén bejelentette, hogy a Royal Air Maroc előrehaladott tárgyalásokat folytat egy Casablanca és Budapest közti járat megnyitásáról. Közölte továbbá, hogy kezdeményezte a két ország légiügyi hatóságainak kapcsolatfelvételét.

Fotó: AIRportal.hu

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az eseményen kiemelte, közel 20 éve, 1998-ban teremtődött meg először a két ország közti légi kapcsolat, amit akkor még charter járatokkal szolgáltak ki. Mára viszont több menetrend szerinti járat is közlekedik a két ország között. A vezérigazgató szerint a járat sikerre van ítélve, már csak azért is, mert a két ország között nincs vízumkényszer.

Vásárhelyi Gábor, a Wizz Air marketing menedzsere a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy idén ez a 13. új úticél, amelyet elérhetővé tettek Budapestről és további két célállomás, Frankfurt és Berlin is felkerül a budapesti járathálózat térképére.

Bus Szilveszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) déli nyitásért felelős helyettes államtitkára szerint a szaktárca és a Wizz Air céljai és érdekei sok ponton egybevágnak, és minden lehetséges eszközzel támogatják is a légitársaságot, illetve annak törekvéseit.