Erőszakkal rángattak ki az üléséből, majd eszméletlen állapotban a kezénél fogva húztak le a repülőgépről egy idős férfi utast egy United járatról Chicagoban. A férfi már a Louisville-be tartó repülőgépen ült, amikor felszólították, hogy hagyja el az ülését és a repülőgépet. A férfi ezt megtagadta, de a repülőtéri biztonságiak brutális erőszakkal kirángatták a székéből, miközben a férfi beüthette a fejét. A férfit egy videó tanúsága szerint magatehetetlen állapotban húzták végig a repülőgép folyosóján. A férfi később sokkos állapotban azt ismételgette, hogy neki haza kell mennie.

Az eset a United Express 3411 április 9-én Chicago-ból Louisville-be tartó járatának indulása előtt történt. A járat teljesen tele volt, és a légitársaság négy alkalmazottjának, akiket a következő műszakukra Louisville-be kellett átszállítani már nem talált helyet a földi személyzet. A beszállítókapunál önkénteseket kerestek, hogy szállodai ellátás és először 400, majd 800 dolláros kompenzáció fejében csak a másnapi járattal repüljenek, de erre nem jelentkezett senki.

A beszállítást megkezdték, majd ezt követően választottak ki azokat az utasokat, akiket leszállítottak a repülőgépről. Az érintett férfi utas megpróbált ellenállni, nem volt együttműködő, így végül a biztonságiak erőszakkal szedték le a járatról. Az eset hatalmas felháborodást keltett, miután több utas is levideózta az erőszakos eljárást, a videók pedig elárasztották közösségi médiát.

Erőszakkal szedtek le egy túlkönyvelt utast egy United járatról

Forrás: Youtube

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.