„Szárnyra kelt” egy repülőtéri dolgozó, aki besétált a Saudi Arabian Airlines HZ-ASA lajstromjelű, Airbus A320-214 típusú repülőgépének működő hajtóműve mögé. 

A videón látható jelenet arra enged következtetni, hogy a Saudia keskenytörzsű Airbus repülőgépe a leszállást követően éppen leparkolt a számára kijelölt állóhelyen, a főfutók kiékelését végző repülőtéri dolgozó pedig a még működő hajtómű mögé sétált be.

A hajtóműveket feltehetően az ilyenkor szükséges visszahűtés miatt a pilóták még nem állították le és az ugyan már csak alapjáraton működött, de a reptéri dolgozót így is fellökte és jó 10-20 méterre elfújta a hajtómű gázsugara.

A repülőtereken érvényes szabályok szerint egy repülőgépet csak akkor szabad megközelíteni, ha a pilóták leállították a hajtóműveket és kikapcsolták a repülőgép törzsének tetején és alján látható piros villogó, anti collision light vagy más néven beacon light fényjelzést. A kiszolgálást vezető rampa tiszt ekkor ad engedélyt a légijármű kiszolgálásának megkezdésére. Azért is fontos ezekről meggyőződni és fokozottan figyelni, mert a zajos repülőtéri környezetben hallásvédőt hordó dolgozók nem feltétlenül hallják a hajtómű hangját.

A 2017 október 28-án rögzített videó főszereplője szerencsére megúszta épségben az eseményt, az nem derült ki a videóból, hogy kinek a figyelmetlensége okozta az incidenst.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.