Pénteki brit sajtóértesülés szerint az áramellátás véletlen kikapcsolása okozhatta a múlt hétvégén a British Airways globális informatikai rendszerének teljes összeomlását, amely napokig elhúzódó súlyos fennakadásokat okozott a légitársaság forgalmában.

A The Times című konzervatív brit napilap által idézett vállalati források szerint egy alvállalkozó cég karbantartást végzett a BA londoni adatforgalmi központjában a Heathrow repülőtér mellett, és

az egyik alkalmazott egyszerűen kikapcsolta a szünetmentes áramforrást, amely a normál hálózati áramellátás mellett a vészhelyzeti tartalékot biztosító akkumulátorokkal, illetve a dízelgenerátorral is összeköttetésben volt.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A brit laphoz eljutott egy belső email-üzenet, amelyben a BA információtechnológiai részlegének vezetője arról tájékoztatja kollégáit, hogy a szünetmentes áramforrás visszakapcsolása is szakszerűtlenül történt, és ez fizikai károsodást okozott az informatikai rendszerben.

A számítógépes hálózat kiesése elsősorban a BA két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken okozott súlyos fennakadást. A hiba azonban a BA teljes, globális informatikai hálózatát érintette, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a British Airways járatai, és a május végi hagyományos háromnapos hosszú hétvégén becslések szerint 75 ezren rekedtek a légikikötőkben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Heathrow-n és Gatwicken összesen hétszáz járatot kellett törölni, köztük a British Airways több budapesti járatát is.

Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója már szombat este, a Twitter üzenőportálon megjelent videóüzenetében közölte, hogy a hiba elhárításán dolgozó szakértők szerint az informatikai rendszer összeomlásának közvetlen oka áramellátási probléma lehetett.

Cruz azonban akkor még nem részletezte, hogy ez az áramellátási gond hol jelentkezett, és a BA részéről hivatalosan azóta sem közölték a rendszer összeomlásának okát.

Iparági becslések szerint a háromnapos felfordulás miatt a BA 150 millió font (55 milliárd forint) kártérítés kifizetésére kényszerülhet.

A British Airways múlt hétvégi közleménye szerint az érintett utasok november végéig igényelhetnek teljes visszatérítést, vagy átfoglalást későbbi járatokra. A légitársaság kérte utasait, hogy őrizzék meg a felfordulás idején vásárolt élelmiszerek nyugtáit, valamint az általuk igénybe vett tömegközlekedési eszközök menetjegyeit és szállodaszámláikat, mert a BA-től ezekre is visszatérítést kérhetnek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!