Felmondták a szerződést, újra az államé lesz a Malév?

A magyar állam felmondta a 2007. februárban megkötött – a Malév Zrt. eladásáról szóló – privatizációs szerződést a légitársaságot birtokló, 49 százalékban orosz tulajdonban lévő AirBridge Zrt.-vel – értesült a Magyar Hírlap.

Úgy tudjuk, a felmondás oka mindenekelőtt az volt, hogy a vevő nem teljesítette a szerződésben foglalt feltételeket és követelményeket, s ezzel a csőd szélére sodorta a nemzeti légitársaságot.

A Hír Televíziónak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Magyar Hírlap értesülését. A válaszadást azzal hárította el, hogy az ügyben csak Veres János nyilatkozhat.

A közvetetten orosz tulajdonban lévő magyar nemzeti légitársaságot 2007-ben privatizálta a Gyurcsány-kormány. Az AirBridge azonban a szerződésben vállaltakat nem teljesítette, a Malév a csőd szélére került. A légitársaság dolgozói januári fizetésüket csak késve kapták meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: Magyar Hírlap, HírTV

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!