Megérkezett az első Boeing 737 MAX 8 az Air Canada flottájába, az új generációs keskenytörzsűekkel az Airbus A320-asait váltja le a zászlóvivő légitársaság. Kiderült az is, hogy módosítottak a megrendelésükön, a korábbinál több MAX 8-ast és kevesebb MAX 9-est kérnek a kanadaiak. Eddig már összesen tíz légitársaságnál repülnek a MAX-ek és év végéig még további hét cég helyezi üzembe a típust.

Forrás: Air Canada

Zajos ünneplés nélkül vette át az Air Canada az első Boeing 737 MAX 8-asát a minap. A C-FTJV lajstromjelű példányt hamarosan még egy követi még az idén, majd további tizenhat érkezik a jövő év első felében.

Amint arról lapunk is beszámolt, az új generációs keskenytörzsűekkel a kanadai zászlóvivő légitársaság is részben transzatlanti járatokat működtet majd.

A jövő nyári menetrendben Torontóból Rejkjavikba és az írországi Shannonba, Montreálból pedig szintén Rejkjavikba és Dublinba indít 737 MAX-okkal szezonális járatot az Air Canada.

Az új típus emellett a St. Johns-London Heathrow járaton is közlekedik majd, az eddigi Airbus A319-esek helyett.

A kanadai légitársaság beszámolójából az is kiderül még, hogy módosítottak a Boeing 737 MAX-okra szóló megrendelésükön. Amint azt annak idején megírtuk, a cég harminchárom MAX 8-ast és huszonnyolc MAX 9-est rendelt eredetileg, 2014-ben.

Ám az új lista szerint ötvenet várnak az előbbiből, és csupán tizenegyet a hosszabb törzsű változatból. A légitársaság ezen kívül tizennyolc példányra rendelkezik opcióval és további harmincra vásárlási joggal.

Az Air Canada a keskenytörzsű flottájának megújítására Boeing 737 MAX-ok mellett döntött, amelyekkel az öregedő Airbus A320-as típuscsaládba tartozó gépeit váltja le. Jelenleg tizenöt A319-es, negyvenkét A320-as és szintén tizenöt A321-es teljesít szolgálatot. A legkisebbeket, az A319-eseket, valamint az Embraer 190-eseket a Bombardier C-Series CS300-asok váltják majd le, amelyből negyvenötöt rendelt a cég.

Freshly painted, our first B737MAX leaves the hangar ready to fly! Be on the lookout for photos of the takeoff soon!//Notre premier B737MAX a fière allure dans notre livrée. Frais peint, il quitte le hangar, prêt à s'envoler. Restez à l'affût pour les photos du décollage!

Közzétette: Air Canada – 2017. november 1.

Boeing 737 MAX 8 már tíz légitársaságnál

Ugyancsak a napokban vette át első kínai üzemeltetőként az első 737 MAX-át az Air China, a Boeing tervezi szerint a következő egy évben összesen száz MAX-ot ad majd át a különböző kínai megrendelőknek. Részben ennek teljesítésére zajlik egy 737-es átadóközpont kialakítása is, a COMAC-kal közös vállalkozásként.

A Boeing 737 MAX 8 eddig összesen tíz légitársaság flottájában állt kereskedelmi forgalomba az első példány május közepi átadása óta. Az új generációs keskenytörzsű repülőgéptípust észak-amerikai (Southwest, American, WestJet) és távol-keleti üzemeltetők mellett megkapta az első európai légitársaság a Norwegian is és az öböl-menti flydubai is repüli már a típust.

A gyártó tervei szerint idén forgalomba áll az első 737 MAX 8 még három kínai légitársaság, a Hainan Airlines, a China Eastern és a China Southern flottájában is, valamint üzembe helyezi a típust az Aerolineas Argentinas, a Mauritania Airlines, a Garuda Indonesia és a lengyel LOT is.

Forrás: Boeing